Assisiben írta alá Ferenc pápa a harmadik, Mindannyian testvérek (olaszul Fratelli tutti) kezdetű enciklikáját október 3-án, amely
világméretű társadalmi barátság kialakítását és gyors nemzetközi együttműködést sürget a Covid–19 járvány közepette.
A nyolc fejezetből álló dokumentum egyik kiemelkedő üzenete, hogy a Covid–19-járvány időszaka is rávilágított arra: az emberi testvériség, szolidaritás és
a teremtett világ gondozása vezethet el a békéhez és fejlődéshez.
Az enciklika számba veszi a kihívásokat, és radikális lépésekre ösztönöz a bezárkózó világban – írja a Green Policy Center, hozzátéve: külön kiemeli a közjó iránti közönyt és
a leselejtezés problémáját, mivel nem csupán ételt és tárgyakat dobunk ki, de a Szentatya szavai szerint embereket is.
A kiközösítés, magányba kényszerítés hatalmas károkat okoz, ezért a pápa ösztönöz a személyes érdekeken és előítéleteken való túllépésre, nyitottságra, a szeretet vezérelte, mások javát kereső viselkedésre és a társadalmi integrációra, valamint a kultúrák közötti párbeszédre a „rövidlátó, szélsőséges, sértődött és agresszív” nacionalizmussal szemben.

Fotó: Andreas Solaro / MTI/EPA/ANSA/AFP pool
A világgazdaság kapcsán a Szentatya olyan megközelítést sürget, amely a munka védelmét szem előtt tartva figyelembe veszi, hogy a szabadpiaci logika,
a piac önmagában nem old meg minden problémát, különösen az egyenlőtlenséget.
A pápa proaktív gazdaságpolitikára sarkall, ami az üzleti kreativitást és a produktív sokszínűséget támogatja, középpontban az emberi méltósággal.
A Green Policy Center szakmai műhelye a pápa gondolataival összhangban egy tanulmány publikálását tervezi. Mint írják, a világjárvány közepette kiemelten fontosnak tartják az együttműködést, a munka védelmét. A szolidaritás és kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd elengedhetetlen azért, hogy a 2050-es klímasemlegesség valósággá váljon. Ezért indította útjára a Green Policy Center 2020 szeptemberében tanulmánysorozatát, amelynek célja a társadalmi párbeszéd ösztönzése az említett cél eléréséért. Az első tanulmányról a Magyar Nemzet is írt, ebben Bartus Gábor környezetgazdász, egyetemi adjunktus
a médiában túlsúlyban lévő „radikális” válaszok helyett a problémák enyhítésének és megszüntetésének újszerű megközelítését javasolja.