Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés mára tervezett ülése. Különleges helyzet különleges döntést igényelt – jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester úgy fogalmazott: „Több polgármester igazolt koronavírus-fertőzött, más képviselők karanténban vannak, van, aki a teszteredményére vár. Az első és a legfontosabb, hogy mindenkinek jobbulást kívánjunk”. Hozzátette: a közgyűlést a lehető legkorábbi időpontban pótolják, emellett olyan jogszabály-módosítást kezdeményezett a kormánynál, ami lehetővé teszi a fővárosi közgyűlés megtartását online formában. – A mára tervezett döntéseink közül a maszkviselési rendelet visszavonása kapott nyilvánosságot, a korábbi fővárosi rendeletet felülírja a kormányrendelet, az van érvényben. Továbbra is fontos és indokolt a szabályok betartása, hogy vigyázzunk magunkra, egymásra és szeretteinkre. Erre kérek mindenkit. A járványhelyzet súlyosbodása minden döntéshozótól felelős hozzáállást, időnként nehéz döntéseket, tiszta kommunikációt és a szakértők javaslatainak komolyan vételét követeli meg. Mi ehhez tartjuk magunkat – írta Karácsony Gergely.
Határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés ülése
Több polgármester koronavírus-fertőzött, mások karanténban vannak, ezért nem tartható meg a mai ülés.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!