Iskolaőrt akarnak már Kompolton is

Két büntetőeljárás is indult Heves megyében, miután Kompolton az iskola előtti buszmegállóban betörték a rajztanár orrát a fiuk felpofozása miatt indulatos szülők. A szülők is feljelentették a tanárt.

2020. 10. 27. 7:45
Székesfehérvár, 2010. december 9. Rendőrök ellenőrzik a folyosót a szünetben a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskolájában. A sorozatos rendbontások miatt a hatóság segítségét kérte az oktatási intézmény a fegyelem megszilárdításában. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tévéstábnak Kompolton többen is arról beszéltek, hogy a rajztanár már máskor is fizikailag fenyített meg kezelhetetlennek tartott gyerekeket.

A tanárverés miatt a Kompolt-Nagyúti Általános Iskola igazgatója, Kollár Tamás a közleményében azt írta: „Mint intézményvezető, mint pedagógus, mint magánember elítélem az erőszak minden formáját. Kérek mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát, és ne hozzon elhamarkodott döntéseket. A közösségi médiát ne uszításra, mint inkább a probléma megoldására használják. Az illetékes hatóságok dolgoznak az eset megoldásán. Bízom benne, hogy megnyugszanak a kedélyek, és mihamarabb visszatér a tanítás a normál kerékvágásba.” Az iskolában egyébként jelenleg tanítási szünet van.

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az iskolaőrrendszer bevezetését szorgalmazza, mert az iskolában eddig nem volt iskolaőr. „Egy tanuló hozzátartozói súlyosan bántalmaztak egy tanárt Kompolton. Ez az elfogadhatatlan incidens rávilágított arra, hogy Kompolton is szükség van iskolaőrségre. Azonnali, soron kívüli intézkedést kértem ennek érdekében. Az iskolai erőszak minden formája elfogadhatatlan” – írta egyebek mellett.

Közben az iskolaőrrendszert korábban támadó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa a Klubrádiónak azt mondta, nem volt teljesen felesleges a kormány intézkedése, bár hozzátették: szerintük most kiszorul az erőszak az iskolán kívülre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.