Iskolaőrt akarnak már Kompolton is
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás a verekedő szülők ellen
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás a verekedő szülők ellen

Az emlékművek jövőt is adnak nekünk azzal, hogy megidézik a múltat – hangoztatta a pénzügyminiszter a három Heves megyei és három székely település összefogásával állított Trianon-emlékmű csütörtöki avatóünnepségén, Kompolton.




Frappáns választ adott a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A MÁV további lépéseket tesz munkatársai biztonságáért.

A politikus név szerint elárulta, kire gondol.

Búcsúlevelet írt, majd elhagyta pusztavámi otthonát.

Orbán Viktor elmondta véleményét a Tisza Párt megszorítócsomagjáról.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.

Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért, és kimenteni az országot a közeledő háborús veszélyből.

A remek hangulatú mérkőzés után egyre komolyabb gondban a tavalyi újonc.

A kormány nemet mond mindkettőre – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.