Varga Mihály úgy fogalmazott: száz évvel ezelőtt idegen érdekek által vezetett kezek, egymást is kíméletlenül félrelökve, durva vonalakkal húzták meg Magyarország határait. Igazságtalan és gyalázatos tett volt – tette hozzá.
A három Heves megyei település, Kompolt, Kál és Kápolna, valamint három székely falu, Székelykál, Kápolnásfalu és Oklánd összefogásával született köztéri harangjáték – a júniusban elhunyt Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész utolsó és egyben feleségével, Halassy Csillával első közös alkotása – számos vetületben idézi fel történelmünket, örökül hagyva azt a következő nemzedékeknek – mondta a fideszes politikus.
A művész életművét méltatva emlékeztetett: Kő Pál a magyar művészeti élet egyik legnépszerűbb alkotója, lelkiismeretes, tanítványaira büszke tanár és elhivatott művész volt. Neki köszönhető, hogy több évtizedes szünet után a történelem meghatározó alakjai, a középkori uralkodók szobormásai az 1970-es évek után „visszaszivároghattak” a közterekre. Maga is összekötő kapocs volt, aki a művészet sajátos eszközeivel teremtette újjá az anyaország és a külhon kapcsolatait, fonta ismét egybe a szétszakított történelmet és tette mindezt nagyon emberi módon, újra értékké – fűzte hozzá.

Az emlékmű által megjelenített történelmi eseményről szólva Varga Mihály arról beszélt: ma már tudjuk, milyen nagyhatalmi törekvések és területi követelések álltak a trianoni döntés mögött. Ezek egyike sem volt tekintettel az ezeréves magyarságra, arra a saját és Európa szabadságáért mindig hősiesen harcoló, nemzetalkotó népre, amely a Kárpát-medencében élt – mondta.
Felidézte: a békediktátum magyar részvétel nélkül született és olyan veszteségeket okozott, amelyekhez hasonlót egyetlen más európai nép sem szenvedett el.
A miniszter rámutatott: a nemzeti tragédiák feldolgozásához sokszor évtizedek sem elegendőek, még akkor sem, ha egy nép azonnal új életet kezdhet. A magyaroknak azonban ez sem adatott meg, ezért a társadalom és a vezetés évtizedekig nem tudott megfelelő választ adni a Trianon okozta sorskérdésekre – jelezte. A hazai és külhoni magyarok közül azonban már akkor is sokan tisztán látták, hogy „a nemzet több, mint a politikai együvé tartozás, tágasabb, mint a földrajzi és állami közösség, mert ebben nem a területnek, hanem a történelemnek, a hagyománynak, a kultúrának és a lelki közösségnek van elsődleges szerepe” – hangsúlyozta.