A kormány a vírus második hullámára nem készítette fel az országot – mondta Tóth Bertalan a fertőzöttek és halálozások számának növekedésére emlékeztetve. Kijelentette: a járvány tombol, és kikerült a kormány kontrollja alól. Az MSZP frakcióvezetője leszögezte, szerinte a Fidesz nem tesz semmit a vírus ellen. – Önök az emberek védelme helyett urizálnak, és magánvagyonná teszik a közvagyont – fogalmazott Tóth Bertalan. – Mi van a munkavállalókkal? – tette fel a kérdést az MSZP politikusa. Közölte: az MSZP javasolja, hogy mindenki, akinek a háziorvosa igazolja, hogy koronavírusos tüneteket mutat, százszázalékos táppénzt kapjon.
Jövőre 915 milliárddal több jut az egészségügyre, mint 2010-ben
Fülöp Attila szerint a nemzetközi összevetésből kiderül, hogy Magyarország hatékonyan védekezik.

Válaszában Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy
a baloldal számos kórházat bezárt, amikor kormányon volt, és 16 ezer aktív ágyat megszüntetett,
hatezer egészségügyi dolgozó hagyta el a pályát a kormányzásuk alatt, és hatszázmilliárdot vontak ki az egészségügyből. Az államtitkár kiemelte: nemzetközi összevetésben Magyarország jól védekezik, ami annak is köszönhető, hogy rengeteg megerősítésen ment át az egészségügy a baloldal kormányzása óta.
2010-hez képest 915 milliárd forinttal több jut az egészségügyre
– húzta alá Fülöp Attila, és megismételte, az Európai Unióban átlagosan kétszerese az egymillió lakosra jutó elhunytak száma, mint Magyarországon. Emlékeztetett: a magyar kormány márciusban a világon az elsők között reagált a járványra, és így sikerült felkészíteni az egészségügyet a sikeres védekezésre. Az ellenzék ugyanakkor már tavasszal is akadályozta a munkát – tette hozzá Fülöp Attila.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.

Ezért nincs szükség a társadalommérnökösködésre
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.

Hazánkban próbált bujkálni egy külföldi maffiafőnök, de lekapcsolták + videó
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar az ukrán maffia átjáróházává válni

Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban

„Elbűvölően gyönyörű és csini vagy” – Gáspár Evelin esküvői fotói láttán röpködnek a bókok

Talán még sosem volt ekkora bajban Bige László: nem tudta meggyőzni a Nitrogénművek hitelezőit

Újított a receptjén a Coca-Cola, a fogyasztók visszasírják a korábbi változatot

Magyarországot választotta a világhírű svájci multi: nagy napelemparkot épített, Szijjártó Péter adta át

Felrobbantotta a netet ez a Magyar Péterről szóló videó

A szurkolókkal együtt utazott a BL-elődöntőre a Barcelona sztárja - videó

Megsemmisült a Barcelona, drámai meccsen lett BL-döntős az Inter!

A Barcelona alapembere a turistaosztályon érkezett meg a BL-elődöntőre! + videó

Ha nem történik változás, Luke Littler visszavonulhat a dartstól

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elfogták a feleséggyilkos férfit Somogyban
A férfi kegyetlenül végzett a 45 éves nejével.

Ezért nincs szükség a társadalommérnökösködésre
A világban nincs és nem is lesz tökéletes rend.

Hazánkban próbált bujkálni egy külföldi maffiafőnök, de lekapcsolták + videó
Fejvadászok fogták el egy nemzetközi bűnszervezet lengyelek által keresett fejét.

Meddig tart még a májusi eső? Mutatjuk, mikor robban be a nyár
Ezen a héten még szükség lesz az esernyőkre, de hamarosan megjön a kánikula.