A védelmi intézkedések megszegésére buzdít a szivárványkoalíció

– Bár a baloldali ellenzék mindent megtesz azért, hogy hátráltassa a kormány munkáját, mégis eredményes a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon – véli Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: azért nincsenek több tízezres demonstrációk hazánkban, mert széles körű konszenzus övezi a járvány terjedésének lassítására bevezetett intézkedéseket. Ezzel szemben a baloldal – politikai haszonszerzés reményében – akár törvénysértésre is biztatja az embereket.

Veres László István
2021. 01. 29. 5:50
Rétvári Bence
Rétvári Bence a tankönyvellátó háózat munkáját méltatta Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Ám azt is látni kell, hogy a törvényekkel szembeni ellenállás nem most kezdődött el náluk, tavasszal például az érettségivel szembeni bojkottra szólították fel a tanárokat. Jogszabályt szegtek akkor is, amikor – a látogatási tilalom ellenére – kórházakba szöktek be, hogy ott különféle, például a dolgozók védőfelszerelésével kapcsolatos álhíreket generáljanak. Gyöngyösi polgármesterük, Hiesz György pedig ennél is továbbment, amikor elfogadhatatlan módon, az oltási tervet figyelmen kívül hagyva, soron kívül oltatta be magát – húzta alá az államtitkár. Hangsúlyozta: a védekezés közös érdekünk lenne, hiszen a járvány láthatatlanul is képes terjedni. Véleménye szerint ezért

iszonyatosan felelőtlenek azok a politikusok, akik a védelmi intézkedések megszegésére buzdítanak.

Uniós tehetetlenség

Rétvári kitért rá, hogy a baloldal nemcsak idehaza hátráltatja a járvány elleni védekezést, hanem Brüsszelben is alaptalan támadásokat intéz Magyarországgal szemben.

– Pedig inkább azt kéne tisztázniuk uniós szövetségeseikkel, hogy miért akadoznak az Európának szánt vakcinaszállítmányok, miközben az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába vagy Izraelbe nagy számban érkeznek oltóanyagok.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Európa, csakúgy, mint a migrációs krízis vagy a 2008-as gazdasági válság idején, most sem tud hatékonyan fellépni. Annak ellenére, hogy Brüsszel a krízishelyzetekben nem tud megoldásokat kínálni, továbbra sem tett le arról, hogy a tagállamok minél több, szuverén döntéshozatali jogkörét vonja magához – fogalmazott az Emmi parlamenti államtitkára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.