Hozzátette: – A stratégia része, hogy a balliberális összefogás pártjai egyre fenyegetőzőbb hangot ütnek meg.
Miután Gyurcsány Ferenc megmutatta az irányt azzal, hogy a kormánypártiak földönfutóvá tételéről beszélt, a koalíció többi politikusa sem akar hasonló kijelentésekkel adós maradni.
Így nem Jakab Péter az első olyan ellenzéki politikus, aki a jogszabályok megkerüléséről beszél, mindinkább általános vélekedés lett a baloldalon a törvényen kívüli hatalomátvétel – mondta.
Gyurcsányista jogszociológus a jogállam felfüggesztéséről
– Nagy valószínűséggel egy 2022-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után – nyilatkozta nemrég Fleck Zoltán jogszociológus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar jogszociológiai tanszékének vezetője, és a baloldali Eötvös Károly Intézet igazgatója. Fleck számtalan esetben tett hitet Gyurcsány Ferenc mellett, sőt részt vett abban a 2011-es akcióban is, amelyben az aláírók a volt miniszterelnököt Nagy Imréhez hasonlították, és mentelmi jogának megvonását koncepciós pernek állították be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!