„A Népszava A vakcinaelosztás az új akadály című cikkében valótlan állításokat fogalmazott meg a háziorvosok számára múlt pénteken megküldött, az oltandó páciensek listájával kapcsolatosan”
– írta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerdai közleményében.
Az NEAK hangsúlyozta, hogy
a háziorvosok minden szükséges tájékoztatást megkaptak és megkapnak a regisztrált legidősebbek oltásával kapcsolatban,
ezt igazolja az is, hogy a háziorvosok döntő többsége rendben felkészült az oltásra.
„A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően auditált, többszörösen titkosított csatornán, az úgynevezett e-Jelentés programon keresztül kommunikál a háziorvosokkal a TAJ-szintű adatok tekintetében. A háziorvosok jól ismerik ezt a hosszú évek óta működő rendszert, hisz havonta több alkalommal is használják a kétirányú kommunikációhoz” – tájékoztatott a NEAK.
Hozzátették: „A NEAK a vonatkozó jogszabályok alapján nem is közölhetne TAJ-szintű adatokat más módon, ezért szürreálisnak tartjuk és visszautasítjuk a cikk által megszólaltatott háziorvos nyilatkozatát a »világhálón keringő sajtpapírokról«.”
Hangsúlyozták: a NEAK által kiküldött tájékoztatólevél részletes javasoltakkal és meghatározott oltásszervezési folyamattal kívánta segíteni a háziorvosok munkáját.
A NEAK szerint sajnálatos, hogy olyan jellegű cikkek jelenhetnek meg, mint a Népszava említett írása, hisz azon túl, hogy valótlan állításokat tartalmaznak, megpróbálnak zavart okozni az oltásszervezés rendszerében.
„Amennyiben egy háziorvosnak kérdése merülne fel az oltandó páciensek listájával, vagy bármilyen egyéb, a hatáskörünkbe tartozó kérdéssel kapcsolatban, kérjük, forduljon bátran a NEAK munkatársaihoz. Ígérjük, hogy korrekt és helytálló választ fog kapni” – húzták alá.
Hadházy nem áll le az álhírgyártással
Félrevezette a lakosságot Hadházy Ákos az orosz Sputnik V vakcinával kapcsolatos szerdai Facebook-bejegyzésével az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet szerint (OGYÉI). Az OGYÉI-nek arra kellett válaszközlemény kiadnia, hogy a független, de a Momentum támogatását élvező országgyűlési képviselő a posztjában a csernobili atomkatasztrófával riogatott az orosz vakcinával összefüggésben, valamint azt állította, hogy Tovább...