A belügyminiszter felmentette a NEAK vezetőjét
Holnaptól már más irányítja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt.
Holnaptól már más irányítja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt.

A „jól értesült” újságírót a tények eddig sem hozták zavarba.

Az ügycsoportnak mára 56 gyanúsítottja van.

A hétszázmilliós készítmény immár Eszter, Csaba, Anna, Noel, Dzsamila és Anna számára is ingyenesen hozzáférhető.

Megkapta az életmentő kezelését, sőt már a kórházat is elhagyhatta Somogyi Lilike.

A háziorvosok minden szükséges tájékoztatást megkaptak és megkapnak a regisztrált legidősebbek oltásával kapcsolatban.

Megtévesztő üzeneteket küldtek ki ismeretlenek a szervezet nevében. Senki ne nyissa meg az e-mailt!
A Gyurcsány-párt azt állította, hogy soha nem látott hosszúságú műtéti várólisták vannak.
Aki eddig jogosult volt egészségügyi ellátásra, az ezután is az marad, így senki nem szorul ki az ellátásból. A biztosítottakat ez a változás egyáltalán nem érinti.

Egyre rövidebbek a műtéti várólisták hazánkban — nemzetközi összehasonlításban is az erős középmezőnybe kerültünk át —, ám az áprilistól bevezetett új rendszerrel még tovább zsugorodnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.

Az Egyik csata a másik után című film nyerte el a legtöbb díjat, Leonardo DiCaprio mégis kimaradt.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.