A napokban már írtunk arról, hogy a Freeszfe Egyesület egy, a VII. kerületi ellenzéki vezetésű önkormányzat által kiírt pályázat elnyerése után beköltözött a Damjanich utca 4. szám alatti épületbe, annak ellenére, hogy a Vattamány Zsolt által vezetett, előző önkormányzat képviselő-testületének szinte minden tagja, beleértve a jelenlegi városvezetéshez tartozó képviselőket is, megszavazta, hogy az épületben a Molnár Antal Zeneiskola kapjon helyet – írja a Mandiner.hu.
Az intézményt kifejezetten a zeneiskola céljaira, annak szakmai vezetésével egyeztetve újította fel az előző, fideszes vezetésű önkormányzat, amely a szakmai elvárásoknak megfelelően, zeneszobákkal, hangszigetelt ajtókkal, ablakokkal, hangolóhelyiséggel és próbatermekkel rendelkezik. Ám ebben az új iskolában egy napot sem tudtak eltölteni a tanárok és a tanulók, mert a baloldali önkormányzat 2019 ősze óta nem adta birtokba nekik, akik azóta is bizonytalanságban élnek.
Tehát felkerestük Niedermüller Pétert, aki azt mondta lapunknak, hogy „2019 októbere után egészen biztos, hogy semmiféle döntés nem született. 2019 októbere előtt, ha született bármiféle döntés, arról nincsen semmilyen írásos nyom. Nincs egy olyan dokumentum, amely alapján azt lehetne mondani, hogy akár 2019 októbere előtt, akár 2019 októbere után született volna érvényes határozat azzal kapcsolatban, hogy a Damjanich utca 4-be a zeneiskola költözik majd be”. Azt is elmondta: nem tudja, hogy az előző önkormányzat mit csinált, kivel és miről egyeztetett az ügyben.
„Sejtelmem nincs. Az előző polgármester úr nem tájékoztatott soha. Nem is tudom, pontosan mi történt” – állította.
Ez azért furcsa, mert a mostani testületnek számos tagja az előző vezetés idején is ott ült az önkormányzatban. Sokan közülük meg is szavazták az erről szóló határozatjavaslatot. Egy, a korábban a kerületnél dolgozó forrásunk szerint az átadás-átvétel úgy történt meg, hogy folyamatos kommunikáció volt az új baloldali vezetéssel. „Vattamány Zsolt most is tagja a testületnek és a bizottságnak is. Nem volt olyan ügy, amiről ne kaptak volna tájékoztatást.”