Így folynak el Karácsonyéknál a közpénzmilliók
Újabb szerződés Hann Endrééknek és Róna Dánieléknek, de kapott közpénzt még a Freeszfe Egyesület is.
Újabb szerződés Hann Endrééknek és Róna Dánieléknek, de kapott közpénzt még a Freeszfe Egyesület is.

A CEU budapesti épületében tart előadást egy transzvesztita .

A Nyugat útbaigazító-zsaroló mentalitásának legfrissebb példája az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának látogatása Magyarországon.

A globalisták csepűrágói szerint Orbán még mindig Putyin bábja.

Tarr Béla Magyarország szégyenének tartja Orbán Viktort, Soros György fia vette meg a filmjét.

Alexander Soros tízmillió forinttal járult hozzá a Freeszfe egyesület működéséhez.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) elhagyókról, a FreeSZFE-ről, az egyetemi fejlesztésekről, és Robert Wilsonról beszélgettünk Lajos Tamás operatőr-producerrel, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi tagjával.

„Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott és tájékoztatták” – írta az SZFE kuratóriumi elnöke.

Az intézményvezető az előző vezetés súlyos mulasztásaira is felhívta a figyelmet az akkreditáció meghosszabbításával kapcsolatban.

A tiltakozó hallgatókat bemutató filmet a Freeszfe Egyesület először betiltotta, mivel szerintük nem vetne jó fényt a diákságra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.