„Nekem például ne mondják meg, mi az, hogy család!” – szögezte le Tarr Béla a Magyar Hangnak adott idei interjújában, a gyermekvédelmi törvényre utalva. Az idézetből sejthető, hogy a filmrendező soha nem rejtette véka alá politikai meggyőződését, az Orbán-kormányt már a 2010-es választások után elkezdte támadni külföldi és belföldi lapoknak adott interjúkban és egyéb fórumokon. 2011 februárjában a berlini Der Tagesspiegelnek például azt nyilatkozta, hogy „olyan országban élek, amely már nem szabad. Magyarország az utóbbi húsz évben szabad volt, ami boldogságot jelentett. Ám ez mára elmúlt. A magyar művészek tiltakoznak a kormány kultúrpolitikája ellen.” Tarr ugyanígy kritizálta Andy Vajna filmügyi kormánybiztos tevékenységét és filmes rendszerét, a magyar kormány filmes politikáját, de már 2011-ben apokaliptikus víziókat vázolt fel az említett német lapban, miszerint „a kormány minden támogatást megvont a filmszakmától. A producerek fele már csődbe jutott, mozik zárnak be.” A rendező az egyik legdurvább megjegyzését a 2016-os Marrakech Nemzetközi Filmfesztiválon tette, ahol a Slant Magazin interjúvolta meg. Mivel Donald Trump akkor nyerte meg az amerikai elnökválasztást, Tarr véleményére voltak kíváncsiak, aki a következőt mondta:
Mr. Trump az Egyesült Államok szégyene. Orbán Viktor Magyarország szégyene.
Tarr Béla – noha soha nem oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) – elítélte az egyetemi modellváltást, és a HVG-nek idén szeptemberben adott interjúban kijelentette, hogy nem szereti, ha „valaki szemléletet akar átadni”.
Tarrt azért kereste meg a hetilap, mert a Freeszfe Egyesület hallgatóival szervezett műhelymunkát, ráadásul beszédes, hogy a CEU épületében tartották a közös foglalkozást.
A HVG cikke szerint Tarr közbenjárása is kellett ahhoz, hogy idén 41 diák úgy tudja otthagyni az SZFE-t, hogy aztán a Bécsi Filmintézet védőpajzsa alatt, de az egyesület oktatóinak segítségével folytathassák tovább a tanulmányaikat. Tarr korábban úgy is kifejezte együttérzését a Freeszfe Egyesület hallgatóival, hogy elment a Vas utcába „őrködni”.
Noha Tarr Béla 2011-ben visszavonult a filmezéstől, azóta különféle helyeken oktat. Tavaly például megkapta a XXI. Század Társaság által 2001. október 31-én alapított Hazám-díjat (ezen a napon tört ki 1918-ban az őszirózsás forradalom – a szerk.), mely a balliberális értelmiség egyik legrangosabb kitüntetésének számít.
Az 1994-ben megjelent Sátántangó világszerte az egyik legismertebb magyar filmnek számít, 2012-ben az angol Sight & Sound magazin szavazásán bekerült minden idők legjobb filmjei közé. A Krasznahorkai László azonos című regényéből forgatott fekete-fehér filmalkotás kultuszfilmmé vált, és nem csak a 7 óra 19 perces hossza miatt (mellyel a filmtörténelem leghosszabb filmjei között szerepel). Hosszú, átlagosan tízperces snittjei is a Sátántangó védjegyévé váltak, e technika miatt csupán 150 jelenetet vettek fel. A Filmarchívum Alapfilmek című sorozata szerint a Sátántangó „egy kilátástalan, apokaliptikus világot fest le, amely ugyan hasonlít az általunk ismert valóságra, mégis inkább egy sajátos létállapot kivetülése”. Története szerint egy pusztulófélben lévő mezőgazdasági telep történetét ismerjük meg. Már csak egy maréknyi ember lakja, és el szeretnék hagyni, ám visszatért közéjük a két éve eltűnt, halottnak hitt Irimiás. Nem tudják, hogy a férfi, oldalán a csaló Petrinával, a rendőri hivatalban kapott titkos megbízatását teljesíti. A hamis próféta bűvkörébe vonja, bábuként mozgatja az embereket, és elszedi a pénzüket.
Borítókép: Tarr Béla 2012-ben. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
