Egy régi budapesti bunkerben leltek rá a magyar sorozatgyilkos rejtekhelyére

A hazai kortárs krimiirodalom egyik legizgalmasabb és leghitelesebb hangja, N. Nagy Zoltán exnyomozói múlttal a háta mögött kalauzolja az olvasókat a bűnügyi nyomozások sokszor rideg, bürokratikus és lelkileg megterhelő világába. Korábbi sikersorozata, a Babits-gyilkosságok után tavaly új fejezetet nyitott a Lelkek őrzője című regényével. A Gabo Kiadó gondozásában az ünnepi könyvhétre érkező legújabb krimije, a Fekete labirintus ismét Gálfi Csaba alezredes és csapata nyomozását követi, egy múltbeli tragédia és a jelen sötét szálainak mesteri összefonásával. A szerzővel a megjelenés kapcsán beszélgettünk kulisszatitkokról, a hazai valóság hiteles ábrázolásáról, a karakterépítésről és az írói magányról.

Fotó: Éberling András

– Egy korábbi interjúban említette, hogy rendkívül tudatosan, előre megtervezi a teljes cselekményt. Elárulja, hány kötetesre tervezi ezt a szériát?

– Még a kiadóval sem jutottunk dűlőre abban, hogy pontosan mi legyen a sorozat hivatalos neve, de a Lelkek őrzője és a Fekete labirintus után még két kötet terve már biztosan ott van a fejemben.

A kötet borítója

– Gondolom, ez exkluzív információ a rajongók számára, aminek nagyon fognak örülni. Hogyan születnek meg a történetek, mi a munkamódszere? Amikor megalkot egy-egy főgonoszt, segítségül hívja a régi rendőri tudását?

– Inkább csak a rutinból és a régi benyomásokból táplálkozom. Fontos leszögezni, hogy írás közben nem használhatok fel semmilyen valós, egykori ügyet, amin rendőrként dolgoztam. 

A cselekmény minden eleme a képzeletem szüleménye; a múltamból kizárólag a büntetőeljárások pontos menetét, a nyomozás technikai hátterét emelem át. 

Maga az ötlet bármiből kipattanhat: sétálok az utcán, megnézek egy filmet vagy olvasok egy cikket, és a gondolatok elkezdenek rétegződni a fejemben. Ez a fázis hat–nyolc hónapnyi előzetes kutatómunkát, karakterépítést és cselekménytervezést jelent. Mindent egy füzetben vagy fájlban rögzítek előre. Ez a háttéranyag a későbbi könyv terjedelmének csaknem az egyharmadát kiteszi, de nem része a regény szövegének – ez egy olyan komplex vázlat, amiben előre felépítem a teljes rendszert.

– Ez rendkívül aprólékos módszer, de gondolom, így garantálható, hogy minden karakter hiteles marad.

– Pontosan. Nem vagyok képes úgy írni, hogy halad a történet, majd a végén a semmiből előlép valaki az ajtó mögül, hogy „itt vagyok”, miközben korábban szó sem esett róla. Szükségem van erre a finomhangolt, összetett rendszerre, hogy pontosan lássam, ki, mivel, hol és hogyan kapcsolódik a többiekhez. Csak így áll össze a kép.

– A Fekete labirintus egy megrázó jelenettel indít: egy gyermek meghal egy kutyatámadásban. Bevallom, az elején azt hittem, valahogy mégis túlélte, és a későbbi fejezetekben minden sebhelyes szereplőben őt kerestem. Szándékosan rejti el ezeket a kételyeket a szövegben?

– Természetesen! Egy jó krimiben a szerzőnek az a feladata, hogy megpróbálja félrevezetni az olvasókat. Olyan nyomokat hagyunk, amelyek válaszút elé állítják az embert, kételyeket ébresztenek benne vagy épp tévútra viszik. Tudatosan szórom el azokat az információmorzsákat, amelyek más irányba terelik az olvasó gondolatait. A végén persze minden részlet a helyére kerül. 

A krimi szerintem egy izgalmas játék az író és az olvasó között: vajon kitalálja-e az olvasó, mire gondolt a szerző? Nekem pedig úgy kell elrejtenem a jeleket, hogy ne legyenek túl nyilvánvalóak.

– Nagyon tetszett a kötetben az is, hogy nem öncélúan brutális; megkíméli az olvasót a túlságosan véres, naturalisztikus részletektől.

– Egyrészt nem szeretnék hatásvadász lenni, másrészt szentül hiszem, hogy ha egy borzalmat csak sejtetek vagy félig-meddig mondok el, az olvasó fantáziája sokkal sötétebbé és félelmetesebbé teszi azt, mint amilyennek én magam le tudnám írni.

Fotó: Éberling András

– Jól gondolom, hogy mindegyik kötetét egy-egy múltbeli történettel indítja el? A Fekete labirintus felütése is rendkívül erősre sikerült.

– Igen, nagyon szeretem ezt a fajta szerkezetet. Szívesen indítok egy régebbi eseménnyel vagy bűncselekménnyel, hogy aztán megvizsgálhassuk, annak a hullámai és hatásai hogyan gyűrűznek be a jelenbe.

– Mennyire valósak ezek a történetek a kegyetlenség szempontjából? Léteznek Magyarországon olyan brutális sorozatgyilkosok, akikről a nyilvánosság nem is szerez tudomást?

– Azok a bűntények, amiket a könyveimben leírok, egytől egyig a fantáziám szüleményei. Hogy vannak-e ma Magyarországon sorozatgyilkosok? Kriminológiai szempontból a rendőrség már azt is sorozatgyilkosnak nevezi, ha valaki falvakat járva foszt ki házakat, és közben kioltja pár ember életét.

Viszont olyan szintű, kitervelt és körmönfont kegyetlenség, amilyen a Fekete labirintusban is olvasható, szinte kizárt, hogy jelen legyen az országban. Kilencvennyolc százalékra mondanám, hogy nincs ilyen, de ha létezne is, arról a nyomozás érdekei miatt nem sokat tudhatnánk meg a rendőrségtől.

– Főleg, ha még folyamatban lévő ügyről van szó. A múltban viszont akadtak példák, ön is dolgozott fel régi eseteket a blogján.

– Persze. Különösen a rendszerváltozás környékén szabadultak el az indulatok. Abban az időszakban valóban felbukkantak klasszikus sorozatgyilkosok – gondoljunk csak a százhalombattai rémre, Balogh Lajosra, akinek négy áldozata volt. Léteztek ilyen esetek, ezért nem lehet mereven kijelenteni, hogy ma ez elképzelhetetlen, de az biztos, hogy nem tudunk róluk.

– Ha már a köteteiben ilyen plasztikusan ábrázolja a gonoszt: hisz ön az isteni gondviselésben vagy a végzetben? Úgy értem, hisz-e abban, hogy a rendőrségen kívül létezik valamilyen más erő is, ami képes megvédeni minket a gonosztól?

Mindig úgy próbálom megírni a krimijeimet, hogy maradjon bennük remény, és a végén a gonosz elnyerje a méltó büntetését. Szóval igen, hiszek ebben. Bár az elkövetők kézre kerítése elsősorban a rendőrség feladata, az olvasónak meg kell adni a feloldozást és azt az esélyt, hogy lássa a gonosz bukását. A krimik alapvető kicsengése egyébként is az, hogy a gyilkost végül elkapják, és én szívesen követem ezt a klasszikus vonalat.

Fotó: Éberling András

– Kijelenthetjük, hogy rendkívül sikeres író, komoly olvasótábor áll ön mögött. Hogyan éli ezt meg, mennyire fontosak a személyes találkozások?

– Ezúton is hálásan köszönöm mindenkinek, aki olvassa és szereti a könyveimet, ez rengeteget jelent nekem. Minden egyes olvasótalálkozó, üzenet vagy kézfogás elképesztő energiával tölt fel. Az írás folyamata számomra rendkívül megterhelő, magányos tevékenység, amit hosszú heteken, napokon, éveken át egyedül csinálok. Az olvasók visszajelzései adnak erőt a folytatáshoz. Csodálatos dolog ez, nagyon szeretek találkozni a közönséggel. Ráadásul az évek során rengeteg értékes ismeretség, sőt mondhatni barátság is köttetett már így.

– Az ünnepi könyvhéten is találkozhatnak önnel az olvasók.

Igen, június 12-én, pénteken este 6 órakor lesz a Fekete labirintus könyvbemutatója a Magvető Caféban, másnap, június 13-án, szombaton pedig a Vörösmarty téren dedikálok majd a könyvhéten, ahová mindenkit nagyon sok szeretettel várok!

A Fekete labirintus története

1984-ben kutyák tépnek szét egy fiút egy Nógrád megyei faluban. A tragédia után a faluban mindenki hallgat. Mintha a történtek soha nem is léteztek volna. 2024-ben Gálfi Csaba rendőr alezredes és kis csapata szorult helyzetben van. Az újonnan létrehozott alosztályukat belső vizsgálat fenyegeti, és alig néhány napjuk maradt arra, hogy eredményt mutassanak fel. Egy tíz évvel korábbi, rejtélyes ügyben nyomoznak: Törőcsik Zsolt rendőrnyomozó halálát sokáig öngyilkosságnak hitték, ám a boncolás után kiderült, hogy valójában gyilkosság történt. Ahogy az akták mélyére ásnak, egy nyugtalanító mintázat rajzolódik ki előttük. Régi eltűnések, megmagyarázhatatlan nyomok és egy legendásnak hitt elkövető alakja bukkan fel újra és újra – egy fantomé, akinek az áldozatait soha nem találták meg. A nyomozás azonban egy helyben topog. A szálak zsákutcába vezetnek, a bizonyítékok eltűntek, és mintha valaki minden lépésüket figyelné. Mit rejt a bánya sötétje és a metró alagútja? Vajon a fiú csontjait őrzik a fekete fa gyökerei? Ahhoz, hogy sikerrel járjon, Gálfinak nemcsak a gyilkos útvesztőjéből kell kijutnia, hanem a saját múltjának démonokkal teli labirintusából is. És könnyen lehet, hogy a kijáratnál valaki már vár rá. N. Nagy Zoltán eredeti végzettsége szerint közgazdász, de már fiatalkora óta kutatja a magyar kriminalisztika rejtélyes ügyeit. A korábban nyomozóként is dolgozó szerző írásaiban a rendőrség és a hatóságok munkájának valósághű ábrázolására törekszik. 

(N. Nagy Zoltán: Fekete labirintus, Gabo Kiadó, 2026, 416 oldal. Ár: 5490 Ft.)