– Illés Béla és jómagam is emlékezünk a mesterre. Az U13-as korosztálynak véget ért a bajnokság, pont beleillik ez a torna az idény lezárásába. Tavaly is nagyon rangos lett, idén még inkább várják a gyerekek a Kisöreg Kupát. Nekik ez egy értékmérő, olyan klubok utánpótlásával mérhetik össze a tudásukat, amelyeket tévében látnak. Egész életre szóló élmény lesz. Nekem is úgy megmaradtak a nemzetközi gyerektornák, mint a felnőttválogatott-meccseim – érzékeltette a torna jelentőségét Halmai Gábor, aki úgy összegzett, hogy a szervezők együtt mintegy háromszáz felnőttválogatott-beli fellépésükkel is növelik az esemény ázsióját.

A magyar utánpótlásfutball egyik, ha nem a legnagyobb sikerét érte el Bicskei Bertalan ifjúsági válogatottja 1984-ben, amikor Európa-bajnok lett.
A spanyolok, svájciak és lengyelek legyőzését követően Moszkvában a házigazda Szovjetuniót múlta felül tizenegyespárbajban a többek között Petry Zsoltot, Kovács Kálmánt, Keller Józsefet, Pintér Attilát, Vincze Istvánt, Keller Józsefet is a soraiban tudó csapat.
Krizán Sándor, az egykori játékosok által létrehozott egyesület elnöke a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva elárulta, mekkora megbecsültségnek örvendenek a Magyar Labdarúgó-szövetségnél.
– Nagy hiányérzet, szívfájdalom számunkra, hogy például a negyvenéves jubileumra nem hívta meg a csapatot az MLSZ. Petry Zsolt kezdeményezett egy újabb közeledést. Nem értjük, mi a probléma. Mi többször meghívtuk őket az emléktornánkra, egyszer el is fogadták. Nem pénzt kérünk, csupán jólesne, ha megemlékeznének rólunk – mondta.
A teljes beszélgetést Petry Zsolttal itt láthatják:






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!