Azt ismerik, hogy Quentin Tarantino és Tarr Béla találkozik?

Gigor Attila új filmje, a Kút sokkoló erőszakon keresztül mesél a határokról, melyeket nem lehet átlépni.

Hanem az elbeszélés miatt. A benzinkúton lakik a mozgássérült Zoli (Tzafetás Roland), aki az első jelenettől fogva egy történetet mesél a körülötte szinte bolygószerűen keringő szereplőknek (a lepusztult, időtlen táj és a vontatott narráció mellett ez a gesztus is erősen Tarr Bélára emlékeztet).

A sztori egy fiúról szól, aki a kutyáját viadalokra hordja, majd elbizakodottságában elveszti az állatot, és kis híján az életét is.

A filmen végigvonuló történet először példabeszédnek tűnik az életről mint küzdelemről, a nagyratörésről és a boldogság elérhetetlenségéről. Annál is inkább, hiszen az elsődleges cselekmény is erről szól. A Laci és az egyik lány, Marcsi (Kurta Niké) közötti vonzalom, illetve a sofőr és a kutas közötti feszültség brutális következményekkel jár, ami a szokatlanul nyers erőszakban élet és halál, szenvedély és szenvedés örök kérdéseit veti fel.

Az erőszaknál álljunk meg egy pillanatra. Ahogy a Kútban látjuk, magyar filmen (mostanában) nem nagyon jelent meg. Persze volt sok kegyetlen jelenet, de ilyen véresen egyszerű, az erőszak banalitását valami perverz hétköznapisággal bemutató film kevés született. És a kíméletlenség ügyetlen egyszerűsége valóban sokkoló.

Ám ez az ábrázolás legkevésbé sem öncélú. A mélyből előtörő dühöt, amely a szereplőket mozgatja, nem választhatjuk el a helyszíntől. A benzinkút a határon, két világ határán fekszik, közel a nyugati jóléthez, de mégis az élet kegyetlenebb oldalán. A hősök, hiába küzdenek ellene, beleragadtak ebbe a világba, tehetetlenségük pedig óhatatlanul is erőszakhoz vezet. És ez a motívum sokkal erőteljesebben idézi fel napjaink Magyarországát, mint például a film végén a lepusztult benzinkút mellett megnyíló Nemzeti Dohánybolt.

Felettébb figyelemreméltó film a Kút. Nem hibátlan persze, hiszen nagyon nehezen indul, és a párbeszédek sem mindig sikerülnek olyan lazára, mint amilyennek szánták. De a végére, amikor összeáll a kép, és kiderül, miről is szólt Zoli története a srácról és a kutyájáról, és hogy jön ez a főhősök szerelméhez, megadjuk magunkat. Vagyis én megadtam magam, és remélhetőleg mások is így lesznek ezzel, és a 450 millióból, a Nemzeti Filmalap támogatásával készült film nem jut az elmúlt években nagyot bukó magyar alkotások sorsára. Annál sokkal többet érdemelne.