Attól tart a FreeSZFE, visszalépnek a külföldi egyetemek, ha meglátják a Partizán képsorait
A freeSZFE-sek által megtorpedózott dokumentumfilm képsorai nem vetnének jó fényt az egyetemfoglalókra.
A freeSZFE-sek által megtorpedózott dokumentumfilm képsorai nem vetnének jó fényt az egyetemfoglalókra.

A zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium vezetője álságosnak nevezte a Freeszfe Egyesület szolidaritásvállalását.

Vidnyánszky Attila közölte, hogy a diákok több mint nyolcvan százaléka aktiválta a státuszát az egyetemen.

Hiába költözik ki a FreeSZFE Egyesület, a Niedermüller Péter vezette önkormányzat inkább másnak adja majd bérbe az ingatlant.

Aki ismeri Erzsébetvárost, az tudja: a kerületben nincs üresen álló ilyen kaliberű ingatlan.

Céljaik között a társadalmi változások elősegítése is szerepel. Amit mifelénk janicsárképzésként szoktak emlegetni.

A DK most behúzza magának az egyetemfoglaló „hősök” marketingértékét, cserébe simán kisöpörnek egy zeneiskolát a nekik felújított épületből.

A FreeSZFE Egyesület nem is pályázhatott volna a Damjanich utca 4. szám alatt álló épület bérlésére

A Freeszfe Egyesületnek állítólag havi kétmillió forintot kell majd fizetnie az épület bérléséért. Vagy mégsem?

Jóllehet a Freeszfe Egyesület már be is költözött a frissen felújított Damjanich utca 4. számú épületbe, úgy néz ki, a történetnek még nincs vége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

Pénzt Ukrajnába? „Igenis, elnök asszony!”

Nincsenek szavak.

„Szlava Ukrajni” mondta Mark Rutte.

„Április 12-én tudjuk ezt megakadályozni.”

Oda lesz a demokrácia.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.

A brit–kanadai színész most Budapesten mutatja be gitártudását.

Óriási teher Európának, miközben Ukrajnában virágzik a korrupció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.