– Demokráciában az önkormányzati képviselő-testületi határozatot illik végrehajtani, akkor is, ha a testület összetétele időközben megváltozik, különben az nem demokrácia – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Makovecz Pál, a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész fia. Az intézményvezetőt annak kapcsán kérdeztük, hogy Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere továbbra sem akarja odaadni a kerület előző, fideszes vezetése által felújított Damjanich utca 4. szám alatt található ingatlant a Molnár Antal Zeneiskolának. A felújított épületet a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi vezetése körüli baloldali politikai csoport, a Freeszfe Egyesület kapta meg, de a kitört botrány nyomán rövidesen közölték, kiköltöznek az ingatlanból.

A XIV. kerületi Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója hangsúlyozta: a szóban forgó épület jár a zeneiskolának, ha már egyszer az önkormányzat előző vezetése így döntött, különösen annak tudatában, hogy rendezni kell a VII. kerületi iskola helyzetét.
Makovecz Pál kitért a sztrájkoló színművészeti egyetemi tanárokat tömörítő Freeszfe Egyesületre is, amelynek az ingatlant Niedermüller odaadta. – Nem dicsőíteném, hogy a Freeszfe Egyesület most lemondott a bérleményről. Ez akkor lenne tiszteletreméltó döntés – tette hozzá –, ha azonnal lemondtak volna az ingatlanról.
– De hogy egy héttel később azt mondják, hogy ebből politikai cirkusz lett, ezért lemondanak? Ez így méltatlan, és szolidaritásvállalást emlegetni álságos szöveg
– fogalmazott lapunknak Makovecz Pál. Felidézte: amikor az általa vezetett zuglói intézmény a zeneiskola mellett szakgimnáziummá is vált, az engedélyt az utolsó pártállami kormányfő, Németh Miklós kormányából Glatz Ferenctől kapták meg, a Columbus utcai, egykori pártházat pedig Antall József kormánya adta nekik székhelyként, az épületet pedig az SZDSZ vezette önkormányzat újította fel. – Ezt nevezem pártok felett álló, szakmailag következetes magatartásnak. Így kellene viselkednie mindenkinek. Ennélfogva a Molnár Antal Zeneiskola helyzete sem lehet pártpolitikai kérdés – nyomatékosította Makovecz Pál. Az intézményvezető aláírta az erzsébetvárosi zeneiskola helyzetének megoldását szorgalmazó petíciót, sőt az általa vezetett intézmény honlapján egy felhívást is közzétett az aláírásgyűjtésre. A petíció eddig nagy érdeklődést váltott ki, hiszen
egy nap alatt kétezren, egy hét elteltével pedig már több mint tízezren írták alá.