Fél nap alatt már 165-en írták alá annak a Molnár Antal Zeneiskolának az online petícióját, amelynek épületét Niedermüller Péter, Erzsébetváros baloldali polgármestere nemrég a Freeszfe Egyesületnek adta át. Az aláírók között Strausz Kálmán Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetettje is szerepel, aki 2017-ig az Operaház igazgatói pozícióját is betöltötte.
A Damjanich utca 4. szám alatt álló ingatlan felújításának önkormányzati határozatában és az ehhez kapcsolódó közbeszerzési értesítőben is az szerepel, hogy az épületet kizárólag a zeneiskolának szánták. A Petíció szövegében kiemelik, hogy
az intézmény vezetősége, tanári kara, szülői munkaközössége és mintegy 600 tanulója megdöbbenve és elkeseredve vette tudomásul a kerület első emberének döntését.

– Megdöbbenésünk oka, hogy az épületet 2019-ben kimondottan a zeneiskolának, zeneoktatási tevékenységre alkalmassá téve újíttatta fel az akkori önkormányzat. Az épület felújítása bár 2019-ben elkészült, azt az önkormányzat a mai napig nem adta át a zeneiskola részére, és
2021. február 8-a óta minden reményünket is elvesztettük, hogy a kimondottan részünkre felújított épületben nagy múltú zeneiskolánk, mely a kerület legnagyobb létszámú, mintegy 600 gyermeket oktató nevelési intézménye otthonra találjon.
– közölte az intézmény vezetősége, majd hozzátették: a zeneiskola évek óta saját épület nélkül, bérházi lakásokban és nyolc különböző telephelyen kénytelen megoldani a legfiatalabbak zenei nevelését, sokszor méltatlan körülmények között.
Az intézmény vezetői ugyanakkor abban reménykednek, hogy mielőbb megoldódik a zeneiskola tarthatatlan helyzete.
A petíció ITT érhető el.