Ma hiába vagyunk EU-tagok már tizennyolc éve – legfiatalabb felnőtteink már úgy voksolhatnak, hogy soha nem éltek más feltételrendszerben –, ez az útbaigazító-zsaroló mentalitás valahogy nem hal ki. Legfrissebb példája az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának látogatása. Mármost az Európai Uniónak az EU-szerződések értelmében nincsenek (a médiaügyeket is ideértve) kultúr- és oktatáspolitikai hatáskörei, noha persze mindenki olyan világot képzel magának, amilyet csak akar: én például álmomban hatvan kiló vagyok, és négyfordulatos axellel nyerem meg az olimpiai döntőt műkorcsolyában. A nem elhanyagolható különbség az, hogy engem senki nem fizet a vágyvezérelt gondolkodásomért, míg ezeket az európai parlamenti képviselőket az adófizetők – köztük mi, magyarok; ritkán hangzik el, de uniós „tagdíj” is van – stafírozzák ki, hogy megint eljöjjenek hozzánk, szaglásszanak egy kicsit. Hátha elő lehet rántani a polcon megbúvó Petőfi-összesből egy deviza-bűncselekménnyel felérő százdollárost; ennek következményét Brüsszelben ma úgy mondják: jogállamisági eljárás.
Erre megy ki az egész, a fekete pontra, a bazi nagy uniós dossziéba lefűzhető sokadik jelentésre – persze „tényfeltárósra” , elvégre adjuk már meg a módját, elvtársak! –, hogy a végén azt lehessen majd mondani: „Nézze, Orbán úr, szívesen átutalnánk maguknak azt a pár milliárd eurót, ami elvileg jár, de láthatják, mennyi minden van már a rovásukon! Dobrev elvtársnőnek (elnézést kérek, az uniós képviselő asszonynak) teljesen igaza van, más lenne a helyzet, ha ő állna a kormányrúdnál!”
Ott a (fekete) pont. Az „objektív tájékozódás” jegyében, valójában egy eleve elfogultan összeállított program szerint érkező „tényfeltárók” felkeresik a Színház- és Filmművészeti Egyetemből kivált, liberális Freeszfe Egyesületet (ezzel még semmi gond), de az egyetem vezetőségét nem (ezzel már van). Osztják az észt a magyar médiahelyzetről – mintegy ízelítőt adva majdani brüsszeli jelentésükből –, de nincs tudomásunk róla, hogy egyetlen magyar jobboldali médiaműhelybe is ellátogattak volna. Küldöttségük vezetője, a német Sabine Verheyen elmondja, „nem értenek egyet azzal, hogy kormánypárti és ellenzéki orgánumokra osztják fel a médiumokat Magyarországon; véleményük szerint a médiának politikailag és pénzügyileg függetlennek kell lennie”.
