Az egyébként gondosan titkolt emberszafarikra azok révén derül fény, akikre az ilyesféle ügyekben általában szokott: akikben a dicsekvés, a hencegés vágya erősebb annál, mint hogy saját érdekükben legalább tartsák a szájukat, illetve akik átverve érezték magukat az amúgy busásan jövedelmező üzletben, például nem fizette ki őket megfelelően a felsőbb kapcsolatuk.
A lövészek a családok legfiatalabb tagjait célozták. Ha egy felnőtt és egy gyerek ment együtt az utcán, akkor a gyerekre lőttek. Ha egy egész család, akkor a legfiatalabbra
– olvassuk. Másutt pedig ezt: „A háború végére egy gyerek, fiatalabb vagy már nagyobbacska, 90-100 millió lírába is belekerült, egy nő 70-80-ba, egy felnőtt férfi 40-50-be, egy öreg 10-15-be.” Volt olyan olasz, aki hat óra alatt 340 millió lírát tapsolt el; ebből szép lakást lehet ma is venni Milánóban. Ha az olasz elkövetők számát 230 körülire taksálják, akkor más európaiakkal együtt bőven több százan lehettek, áldozataikat pedig ezres nagyságrendre becsülhetjük.
Boszniában sokan tudják, mi történt, de hallgatnak. Fáj is, meg ne szólj szám, nem fáj fejem. Van boszniai szerb, aki nem volt turista, de emberekre vadászott, majd búcsúlevelet hagyott hátra és öngyilkos lett.
Ahhoz, hogy belássunk az „íjászok” lelki világába, ítéletekre, bűnhődésre, megbánásra és őszinte szavakra lenne szükség. Ha ez lehetséges egyáltalán. (Ezio Gavazzeni: Hétvégi orvlövészek — A szarajevói emberszafarik nyomában. Jaffa Kiadó, Budapest, 2026, 272 oldal.)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!