Az 50-es évektől önállóan, több szervezeti formában működött, kezdetben a Liszt Ferenc Zeneakadémia gyakorlóiskolája, 1968-tól VII. kerületi Állami Zeneiskola néven. Az intézmény 1989-ben felvette Molnár Antal zenetudós-esztéta nevét, aki a XX. századi magyar zenetudomány meghatározó egyénisége volt. Több neves művész kezdte itt zenei tanulmányait, és napjainkban is számos kiváló zenetanár végez pótolhatatlan pedagógiai munkát.
A gyerekek oktatását magas szinten, ugyanakkor méltatlan körülmények között kénytelenek elvégezni
– mondta el a Karc FM rádióban Szemendri Gábor, a Molnár Antal Zeneiskola igazgatója. Felidézte: már jóval a pandémia és az annak nyomán hozott megszorító intézkedések előtt jelezte az új polgármesternek, hogy szeretnének beköltözni az egyébként számukra felújított ingatlanba, ám a kerület DK-s vezetése inkább a Freeszfe Egyesületnek adta a kulcsokat.
Az igazgató megjegyezte:
mélységesen megdöbbent a szülői és a tanári kar, amikor megtudták, hogy nem ők kapják meg a Damjanich utcai épületet.
Hozzátette: továbbra is várják Niedermüller Péter válaszát a történteket firtató kérdéseikre, és a végsőkig elmennek, hogy ügyük meghallgatást nyerjen.
Az eredeti cikket ITT érheti el.