Emelt szintű készültség lép életbe kórházainkban és szigorú utazási korlátozások kerülnek kidolgozásra. Az előttünk álló hetekben egyéni és közösségi helytállásunkra lesz szükség úgy a járványügyi szabályok szigorú betartása, mint az oltások beadása tekintetében
– jelentette ki Kásler Miklós a pénteki Facebook-bejegyzésében. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője emlékeztetett: a kedvezőtlen járványügyi adatokat okozó vírusmutációknak erőteljesebb a fertőzőképessége, jelentősen nagyobb a reprodukciós rátájuk a korábban ismerteknél, illetve súlyosabb megbetegedést is eredményezhetnek. – A járvány harmadik hullámának kezdetén azonban stratégiai előnyt jelent számunkra, hogy az emberi élet és egészség védelmének kulcsát jelentő vakcinák közül hazánkban immár öt gyártó termékével zajlik a tömeges oltás.
A célunk továbbra is az, hogy minél előbb, minél több ember megkaphassa az életet és védettséget jelentő vakcinát, ezért arra kérek mindenkit, hogy jelentkezzen az oltóanyagért, bízzon valamennyi elérhető vakcinában és éljen a felkínált oltás lehetőségével. Vigyázzunk egymásra! – fogalmazott a miniszter.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!