– Az idősek körében magasabb az oltási hajlandóság, ami helyes is, mert ők a koronavírus által legveszélyeztetettebb csoport – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 csatornán. Szlávik János hozzátette: ahogy telik az idő,
egyre nagyobb az oltási hajlandóság Magyarországon, mert egyre többen látják, mennyire megváltozik azok élete, akik már beoltatták magukat.
A szakember azt is kiemelte, hogy nem az alapján kell dönteni egy vakcináról, hogy honnan származik, hanem hogy mit tud. Felhívta a figyelmet, hogy az orosz Szputnyik V vakcina hasonlóan készül, mint az AstraZeneca brit–svéd gyógyszeripari vállalaté, az orosz vakcina azonban még korszerűbb is, mert az kétfajta oltásból áll. Szlávik János azt mondta: a Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg kevesen vannak lélegeztetőgépen, de
a koronavírusos betegek számának csökkenése megállt, sőt elképzelhető, hogy emelkedni fog az újonnan regisztrált fertőzöttek száma. Ezért úgy véli, még nem lazíthatunk, és fenn kell tartani a korlátozásokat.
Kitért rá: azokban az országokban, ahol lazítottak, nagyon komoly járvány dúl.