Ritka betegség ütötte fel a fejét, nincs ellene védőoltás + videó
Idén már harminc esetet regisztráltak, amit a nyugat-nílusi láz okozott.
Idén már harminc esetet regisztráltak, amit a nyugat-nílusi láz okozott.

Az Európában terjedő halálos kínai vírusról beszélt az infektológus.

Az infektológus azt is elmondta, mennyire reális, hogy visszatérjenek a szigorítások.

Egyelőre csak a betegeknek kell otthon maradniuk, új oltást beadatni az egészségeseknek nem szükséges a főorvos szerint.

Európa-szerte egyre több a fertőzött, és a kórházban ápolt betegek száma is emelkedik.

A fertőzés más országokra is átterjedhet, ezért összehangolt nemzetközi válaszlépéseket igényel.

Egyelőre nem indokolt a majomhimlő elleni védőoltás széles körű alkalmazása, azok pedig, akik 1979 előtt születtek, védettek a betegséggel szemben.

Az európai országok túlnyomó többsége lazítani kezdett, egyes szakemberek szerint pedig hamarosan nálunk is feloldhatják az érvényben lévő korlátozásokat.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint Magyarország túljutott az ötödik járványhullám csúcsán.

Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.