A brit mutáns ellen is védhetnek a vakcinák
Szlávik János szerint a brit mutánssal szemben kisebb a vakcina hatékonysága, de a súlyos fertőzéstől még így is képes megvédeni.
Szlávik János szerint a brit mutánssal szemben kisebb a vakcina hatékonysága, de a súlyos fertőzéstől még így is képes megvédeni.

Szlávik János szerint az oltásra jelentkezők számára a legmegfelelőbb vakcinát választják ki a háziorvosok a gyártói ajánlások alapján.

Egyik vakcina esetében sincs több mellékhatás, mint a korábban megismert oltásoknál – nyilatkozta Szlávik János.
Az orosz vakcina hasonló az AstraZeneca szérumához, de korszerűbb annál, mert kétfajta oltásból áll.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiának elmondta, hogy nem emelkedik az új fertőzöttek és az elhunytak száma.

A Dél-pesti Centrum vezető főorvosa hangsúlyozta: az oltásoknak nincsenek igazán hosszú távú, káros mellékhatásaik.

Egy oltóanyag kapcsán nem a származását, hanem a tudományos tényeket kell figyelembe venni – hangsúlyozta Szlávik János.

– Az oltás megakadályozza, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön és meghaljon – hangsúlyozta az infektológus.

Az infektológus szerint az oltással nemcsak a megbetegedés, de a fertőzés továbbadása is meggátolható.

Mint mondta, ez a vírusvariáns jobban terjed, mint a korábbi törzs, a jelenleg érvényben lévő korlátozások azonban erre is hatékonyak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És még adni is akart.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.