Alacsony az új fertőzöttek száma hazánkban
Ha az esetszámok emelkednek az iskolakezdés és a hideg időjárás miatt, akkor intézkedéseket kell majd hozni.
Ha az esetszámok emelkednek az iskolakezdés és a hideg időjárás miatt, akkor intézkedéseket kell majd hozni.

Az új fajta koronavírusnál a gyógyultak 20-25 százalékánál alakult ki krónikus fáradtság szindróma.

Az infektológus főorvos kifejtette: azt nem tudni, hogy hetek múlva milyen helyzettel szembesülünk.

A színészek nagyon örültek neki, többen akartak közös képet, szelfit készíteni vele.

A napi tíz-harminc kiszűrt esetnél akár tízszer-hússzor több fertőzött is lehet hazánkban.
Még Magyarországon sem ért véget a koronavírus-járvány első hulláma.
Szlávik János infektológus felhívta a figyelmet arra, hogy a napi öt-tíz regisztrált esetszám csalóka, mivel a nem regisztrált esetekkel együtt ez a szám akár száz is lehet.

Szlávik János infektológus szerint nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást.

Egy második hullám esetén feltehetően kiderül, hogy a most beoltottak megfertőződnek-e vagy sem.

Bár csökken a fertőzöttek száma, továbbra is fenn kell tartani a védekezésért hozott korlátozásokat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.