A baloldal által kikezdett oltási nehézségek ellenére is magabiztosan előzi az európai mezőny legnagyobb részét Magyarország: a legfrissebb nemzetközi adatsor szerint
a hazai oltási sebesség két és félszerese az uniósnak.
Bár az elmúlt hétvégén felfüggesztették a 65 éven aluli krónikus betegek AstraZeneca-vakcinával való oltását, a Koronavírus Sajtóközpont szerint így is közel négyszázezer regisztrált állampolgárt oltottak be az elmúlt napokban.
Három nap alatt Magyarországon a lakosság 2,01 százaléka jutott vakcinához, miközben az EU-ban csupán a lakosság 0,70 százaléka lett beoltva.
Magyarország 10,26 százalékkal – Málta után – a második helyen áll a népességarányos beoltottság tekintetében az európai uniós országok között. Sokkal jobban állunk tehát, mint például Franciaország, Németország, Ausztria vagy Spanyolország. Sőt, Belgiumhoz, Franciaországhoz, Svédországhoz képest csaknem kétszeres az érték Magyarországon. Az uniós átlag egyébként hat százalék.

Fotó: Origo.hu
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán számolt be róla: számok és tények mutatják, hogy Magyarország a vakcinabeszerzésben és az oltási folyamatban is jól áll. Szerinte jó esély van rá, hogy e tekintetben hamarosan az élre kerüljön hazánk.
A kormánypárti politikus szerint
„álságos és felelőtlen, hogy a baloldal kritizálja az oltási folyamatot, napi politikai hasznot remélve ettől”.
Felidézte: az elmúlt időszakban a baloldal fő foglalatossága az oltások elleni bizalmatlanság keltése volt. Mivel a mai napig öt vakcinából kettőre nemet mondanak, ha rajtuk múlt volna, jelenleg 350 ezerrel kevesebben kaptak volna eddig oltást – fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Rosta Tibor
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közben a HírTv Magyarország élőben című műsorában arról beszélt: májusra eljuthatunk oda, hogy egy hasonló lakosságszámú uniós országhoz képest már több mint hárommillióval több oltást tudunk majd beadni.
Szerinte az élvonalba tartozó oltási sebesség annak köszönhető, hogy
a magyar kormány nem ült tétlenül, amikor látta, hogy akadozva érkeznek a nyugati szállítmányok, hanem elkezdett más irányban is tájékozódni.
Magyarország sikereit látva egyébként egyre több uniós ország próbál az elrontott brüsszeli beszerzés miatt újabb módon vakcinához jutni. Csehország, Lengyelország, Horvátország, Szlovákia is keleti oltóanyagot akar vásárolni.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelezte: legalább két- két és félmillió embert kell beoltani ahhoz, hogy a járvány csituljon. Az oltásra jelentkezők száma egyébként már közelíti a hárommilliót.