Újabb járványt indított el a koronavírus
A vírusszakértő szerint az esetszámok növekedéséből egyértelmű, hogy most már járványról kell beszélnünk.
A vírusszakértő szerint az esetszámok növekedéséből egyértelmű, hogy most már járványról kell beszélnünk.

A hivatalos adatok szerint az influenza és a koronavírus okozta légúti megbetegedések folyamatosan jelen vannak hazánkban.

Egyre több országban fontolgatják a védőoltás kötelezővé tételét.

A balliberális sajtó egyenlete: 1 CNN interjú = 3 kérdés = 3 hamis állítás.

A berlinieknél – ahol sajtóhírek szerint a keret nagy része már megkapta a vakcinát – már többször is karanténba került jó néhány futballista.

Mindenhol vannak még olyanok, akik nem vették fel az oltást, őket különösen várják az oltási akcióhéten.

A vállalaton belüli átoltottság a nyolcvan százalékot is meghaladja, de jelentősen szeretnék növelni az arányt.

Kilencvenszázalékos az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) polgárainak az átoltottsága.

Az utazók körében az lett az egyik fő szempont, milyen az általános védettség a célországban.

Bár az EU büszke rá, hogy elérte a célját, járványügyi szakemberek közel sem ilyen elégedettek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Megrázó képsorok!

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Egy szülészetet ért légitámadás.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.