Felmerül a gyanú, hogy saját költségén kiosztott adományként tüntette fel a VI. kerület szocialista képviselője, Bálint György azt a tízezer maszkot, amelyek egy Kínából Budapestre érkező, hetvenezer darabos szállítmányból Terézvárost illették volna.
A Koronavírus.gov.hu tavaly május 4-i beszámolója szerint a szállítmány „Budapest és a VI. kerület számára” érkezett Kínából. Mivel különös volt, hogy Terézvárost külön is megemlítették a közleményben, megkérdeztük az önkormányzatot, hogy kiknek, mikor és milyen ütemben osztották ki a kerületnek rezervált tízezer maszkot.
A Soproni Tamás (Momentum) vezette Városháza lapunknak azt a választ adta, hogy ők is csak a kormányzati tájékoztatásból értesültek a szállítmányról, de a polgármesteri hivatalba eddig egyetlen maszk sem érkezett Kínából. Hangsúlyozták: a küldemény nélkül sem maradtak arcvédők nélkül a helyiek, az önkormányzat saját költségén juttatott maszkokat az intézményeinek és a lakosoknak.
Mindazonáltal még tavaly tavasszal megkeresték a kormányzatot, s a Külgazdasági- és Külügyminisztériumtól azt a választ kapták, hogy a Nan Jing Jian Ye kerület Tudományos és Technológiai Hivatala által a tízezer darabos adomány kapcsolattartójaként Bálint Györgyöt, Terézváros 8. számú választókerületének MSZP-s képviselőjét nevezték meg, aki a szállítólevél alapján május 6-án át is vette a maszkokat.
Lapunk birtokába került az Állami Egészségügyi Elosztó Központ által lepecsételt szállítólevél is, amelyből kiderül, hogy az adományként felcímkézett szállítmányt Bálint György átvette, ugyanis az ő címére kiállított dokumentumon a saját kezű aláírása is szerepel.
Különös, hogy a kínai adomány érkezése után néhány nappal – tavaly május 15-én – a terézvárosi MSZP Facebook-oldalán azt írták, hogy Bálint György a saját költségén vásárolt – éppen tízezer darab – maszkkal segítené elő a védekezést a kerületi lakosok számára. Sőt
a képviselő még az önkormányzati lapnak is nyilatkozott az állítólagos anyagi áldozatvállalásáról, és a terézvárosiaknak eljuttatott maszkok mellé helyezett cetlin is sajátjaként tüntette fel az adományt.
E-mailben és telefonon is kerestük a szocialista képviselőt is, aki lapzártánk után azt a választ küldte, hogy a maszkszállítmányt a Kínában élő barátai küldték, a magyar állam kormánygépének igénybevételével. Bálint György „segítségként felajánlott maszkokként” említette az „első tízezer védőeszközt”, amelyeket később mégis saját adományaként feltüntetve osztott ki borítékokban a helyi lakosok között. A szocialista képviselő azt állította továbbá, hogy a helyi MSZP honlapján feltüntetett 10 ezer maszk nem egyezik meg az említett védőeszközökkel, hanem a – szintén Kínából beszállított maszkokat – már a saját pénzéből vásárolta.
Bálint György körül nem ez az egyetlen botrányos ügy. A Telex éppen a napokban idézte fel: a szocialista képviselő megpróbálta ellehetetleníteni, hogy a terézvárosi önkormányzat hozzájusson a bírósági döntés révén őt megillető, 123 milliós kártalanításhoz a 2004-es Andrássy úti ingatlanmutyi ügyében.