A metróból kilépve a közleményben említett automaták irányába indultam, amely mögött gyakran tízfős kéregetőcsoport várja, hogy egy arra járó utas jegyet váltson. Most tisztának látszott a terep, de valaki már kiszúrta, hogy hezitálok, és rögvest előlépett az automaták mögül. Egy fiatal, fogatlan férfi szólított meg: – Szia! Figyelj, őszinte leszek: piára kellene pénz! Megmondom a frankót, ha adnál egy kis aprót, elinnám. – Odaadom neki a nálam lévő aprót, és megkérdezem, miért van az utcán, melyre a következő választ kapom: – Nem megyek szállóra, mert nincs tüdőszűrőm és taj-kártyám sem. Tüdőszűrő nélkül nem engednek be, a taj-kártya pedig háromezer forint, és nincs pénzem – mondta. Később a hajléktalanellátásban dolgozó szociális munkásoktól megtudtam, hogy a járvány idején is folyamatosan biztosítanak tüdőszűrést a hajléktalanoknak, amelyet az okmányok hiányában hajléktalanigazolvánnyal is igénybe vehetnek.

Fotó: BKK/Nyirő Simon
A politikai korrektség is akadályozza a megoldást
A jelenségről megkérdeztük Borbély Ádámot, a zuglói Fidesz választókerületi elnökét és önkormányzati képviselőjét, aki az elmúlt években sokat foglalkozott a kerület közbiztonsági állapotával.
A képviselő szerint az Örs vezér téren tapasztalható állapotokhoz hasonló Zuglóban a Bosnyák tér, a Stadionok vagy a Zugló vasútállomás környéke. A közbiztonsági és köztisztasági problémák szintén jelen vannak az 1-es és a 3-as villamosok járatain is.
– A politikai korrektség számos esetben a probléma néven nevezését sem teszi lehetővé. Így annak ellenére, hogy Zugló komoly erőfeszítéseket tesz akár a kábítószer-használat visszaszorítására, akár az utcai alkoholizálás szankcionálására, ez az igyekezet sajnos nem elég – fogalmazott.
A közbiztonsági probléma egyik oka a képviselő szerint az, hogy bár a korábbi fideszes kerületvezetés rendeletben tiltotta a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, később Karácsony Gergely polgármestersége alatt az önkormányzat kiiktatta a szabályozást. – Ez a probléma állandó feszültséget generál, és rendszeres konfliktusokhoz vezet. A balliberális kerületvezetés felelőtlen döntést hozott, ez által pedig az érintett hajléktalan embereket is kiszolgáltatott, méltatlan helyzetben hagyja.
Borbély Ádám kiemelte, hogy a „gomba”, azaz a BKK jegypénztára körül kifejezetten rossz a közbiztonság annak ellenére is, hogy a rendőrség jelenléte sokat segít, valamint a kerületben tevékenykedő civil szervezetek és egyházi segélyszervezetek is mindent megtesznek a jelenség szociális hátterének javításáért.
Sok éves elhanyagoltság jellemzi a környéket
A képviselő szerint az Örs vezér tér kiemelt fontosságú helyszín a zuglóiak életében, mégis évek óta gazdátlan: – Feltöredezett járda, hiányzó térkövek, lerobbant állapotú pavilonok jellemzik, ami tarthatatlan állapotokat teremt a környéken – szemléltette, majd emlékeztetett, miszerint
a Horváth Csaba-féle kerületvezetés régóta ígérgeti az aluljáróban egy akadálymentes mozgólépcső kiépítését. Borbély szerint sem a polgármester, sem a kerület országgyűlési képviselője nem szembesül a kerületben élők problémáival, mivel mindketten a II. kerületben laknak.