Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel úgy válaszolt arra a kérdésre, hogy milyen különbség van a kormánypárti és az ellenzéki gondolkodású szavazók között az oltakozást illetően, hogy a kormány „végez erre vonatkozó kutatásokat, amelyből az derül ki, hogy a kormánypárti gondolkodású emberek 71 százaléka, míg a baloldali pártok támogatóinak 59 százaléka oltatná be magát, ami egy jelentős különbség”.
A kormányfő arra is rámutatott: a baloldal oltásellenes kampánya nem volt hatástalan, mivel azok, akik rájuk figyelnek, kevésbé akarják magukat beoltatni. A miniszterelnök ezért
a baloldali választókat arra kérte, hogy ne hallgassanak a baloldal oltásellenes kampányára, mert azzal, hogy nem oltatják be magukat, saját maguknak és embertársaiknak ártanak.
– Ezért – folytatta – nagy tisztelettel kérem a baloldali érzelmű embereket is, hogy ne csináljanak politikai kérdést az oltásból, ne üljenek fel pártjaik oltásellenes kampányának, hanem vegyék fel az oltást, mert itt emberi életekről van szó. Tehát apellálok a baloldal megértésére és a baloldali szavazók felelősségérzetére is, mert az oltás egy nemzeti ügy – szögezte le Orbán Viktor.