S külön kínos a számukra a szintén momentumos Stemler Diána képviselő ténykedése, aki a Közrend- és Állatvédelmi Bizottság elnöke, de semmiféle munkát nem hajlandó végezni, telefonon hónapok óta elérhetetlen. Kovács a posztjában úgy fogalmazott,
Kovács Róbert egyébként az előző önkormányzati választáson a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd színeiben szerzett egyéni választókerületben mandátumot. A szavazatok 52,8 százalékát nyerte el, megelőzte a kormánypárti Agócs Zsoltot (40,6 százalék), valamint az LMP-s Geráné Mészáros Zsuzsannát (3,6 százalék), illetve a jobbikos Vajda Sándor Csabánét (3 százalék). 2018-ban Kovács már indult egy időközi választáson is, akkor még alulmaradt. A voksolás előtt írta meg a politikusról a Magyar Idők, hogy a bíróság előtt is állt egy gyermekbántalmazási ügy miatt.
A Mandiner megkereste Kovács Róbertet, aki nagy nehezen kötélnek állt és nyilatkozott, de a beszélgetés végén meggondolta magát, s azt közölte, nem járul hozzá mondandója megjelentetéséhez. Egyébként is, jelentette ki, a Facebookon minden lényeges információ olvasható, a továbbiakban pedig forduljanak Soproni Tamáshoz, aki döntő szerepet játszott a kizárásában.
A portál így is tett, megkérdezték a momentumos kerületvezetőt, valóban retorzió érheti a momentumosokat, ha megszólalnak a nyilvánosság előtt. Soproni Tamás a Mandinernek azt mondta, ő nem tiltotta meg, hogy Kovács Róbert nyilatkozzon, az etikai bizottság sem azért zárta ki, mert elmondta a véleményét a Mércének. Úgy fogalmazott, jó esetben minden pártnak nagyon határozott értékrendje van, ez igaz a Momentumra is, s ugyan bárhol értékviták, az alapelveket tiszteletben kell tartani, ha valaki ehhez a közösséghez szeretne tartozni.
A fővárosi frakcióvezető kijelentette, amennyiben egy polgármester, önkormányzati képviselő ilyen üggyel találkozik, akkor a szociális segítségnyújtás irányába kell elindulnia és nem azonnal a rendőrséghez kell fordulnia.
„Ismerem az ügy hátterét, azt is, milyen körülmények között élt ez a család, mit állítottak róluk, éppen ezért kellett volna rajtuk segíteni, mielőtt a legdrasztikusabb lépést megtették volna velük szemben”
– fogalmazott. Kovács viszont szerinte nem így járt el, és ezt a viselkedését ítélte meg olyan súlyúnak a párt etikai bizottsága, hogy a legszigorúbb büntetésről, a kizárásról döntött. Egyébként pedig – állítja Soproni – anélkül, hogy dehonesztáló megjegyzéseket tenne a már kizárt politikusra, azt el kell mondania, hogy már korábban is voltak konfliktusai a helyi pártszervezettel, nehéz volt együttműködni, s ezek a szempontok is közrejátszottak a menesztésében.
A teljes cikket IDE KATTINTVA olvashatja.
(A borítóképen Kovács Róbert önkormányzati képviselő választási plakátja. Forrás: mandiner.hu)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!