Lángba borult egy épület Budapesten, teljesen lezárták az utat az érintett szakaszon
Torlódhat a forgalom.
Torlódhat a forgalom.

A főváros balliberális vezetése elhanyagolja az általa kezelt területeket és az infrastruktúra fejlesztését.

A piac 31 év működés után zárta be kapuit.

A X. kerületben volt szükség a tűzoltók beavatkozására.

Ennyi volt, véget ért egy korszak.

Körbehatárolták a tüzet a tűzoltók a X. kerületi Csillagvirág utcában, ahol egy kétszintes, újépítésű raktár- és irodaépület gyulladt ki szombat hajnalban.

Az ügy előzménye egy hónapokkal ezelőtti kilakoltatási történet, amelyet az önkormányzati képviselő szimpla hatósági eljárásnak tart.

A héten benyújtotta a kormány a rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvénymodosítás tervezetet.

Többek között akadálymentesítették a közterületeket, a gyerekeknek játszóteret, a felnőtteknek fitnesz parkot építettek, bővítették az Újhegyi Közösségi Házat és multifunkciós piacteret alakítottak ki.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

Oroszország különböző régióiban támadtak az ukránok.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.