A védettségi igazolvánnyal rendelkező beoltottaknak május elsejétől immár a magyarországi közfürdők használata is lehetővé vált, a járvány negyedik hullámának a megelőzése céljából viszont a védelmi intézkedések betartására a fürdőhelyiségekben is figyelni kell – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a közfürdők üzemeltetéséről szóló útmutatásában. A szervezet a tájékoztatóban kiemelte:
megfelelő üzemeltetés mellett a fertőzőképes vírus jelenlétére nem kell számítani a medencevízben,
a hagyományos vízkezelő technológiák (szűrés, fertőtlenítés) ugyanis eltávolítják a SARS-CoV-2 vírust, mivel az burkos vírusként érzékeny a klórra és más oxidáló fertőtlenítőszerekre, sőt az UV-kezelésre is.
A biztonságos működtetéshez viszont néhány útmutatást az üzemeltetőknek és a látogatóknak is be kell tartaniuk, amelyek közül a legfontosabbak a következők:
a közfürdőben kizárólag tüneteket nem mutató, magukat egészségesnek érző személyek dolgozhatnak, és ez vonatkozik a látogatókra is,
akiknek rendelkezniük kell védettségi igazolvánnyal is. Ez alól mindössze a védett személy felügyelete alatt álló, 18 év alatti gyermekek, valamint azok a betegek jelentenek kivételt, akik fürdőgyógyászati kezelések céljából veszik igénybe a szolgáltatást.

A közfürdők teljes területén a megengedhető fürdőzőlétszámot úgy kell meghatározni, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében a medencékben, a pihenőterületeken és a beltéri létesítményekben is biztosítható legyen a nem egy háztartásban élő vendégek közötti legalább másfél méteres, a vízben pedig legalább kétméteres távolság megtartása.
Azokon a helyszíneken, ahol a másfél méteres távolság nem tartható – a medencetér kivételével – a vendégeknek javasolt maszkot viselni, a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalóknak pedig mindenütt kötelező a maszkhasználat.
Emellett pedig a gyakori, alapos szappanos kézmosást vagy alkoholos hatóanyagú szerrel végzett kézfertőtlenítést, valamint a gyakran érintett felületek és a helyiségek fertőtlenítését sem szabad elmulasztani, ami továbbra is a fertőzés megelőzésének az egyik legfontosabb eszköze, így a közfürdők üzemeltetőinek kötelező biztosítani a kézhigiéné betartásához szükséges eszközöket.
Az útmutató további pontjai IDE kattintva érhetők el.