Letartóztatta a bíróság a gyilkosságba keveredett testőröket
Katzenbach Imre nem sejthette, hogy a barátjaként ismert, az ügyben megbízó és felbujtó szerepeik miatt meggyanúsított üzlettársai bérgyilkosok kezére adják 2009. szeptember 28-án. A nyomozás adatai szerint önként, saját akaratából ment annak a kis Kaposvár és Komló közötti falunak a határába, ahol holtteste tíz év elteltével került elő.
Sz. Lajos és L. István 2019-es magyarországi látogatásán Ronaldihno testőreként dolgoztak Forrás: Facebook
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Újpesti bérgyilkosok
A Magyar Nemzet információi szerint H. Attila adhatta ki a megbízást a focista kivégzésére, mert attól tartott, a férfi megzsarolja, illetve elveszi az adócsalással megszerzett pénzt. A kivégzés megszervezését H. László vállalhatta – aki személyesen is ismerte a sértettet –, lecsalta egy baranyai birtokra. A tényleges gyilkosságot és a holttest eltüntetését a két testőr, Sz. Lajos és L. István hajthatták végre. A nyomozó hatóság az emberölés elkövetésének módjáról nem adott tájékoztatást, de mivel az ügy három új gyanúsítottjának elfogásakor vadászfegyvereket is lefoglaltak a házkutatások során, nem zárható ki, hogy a sértettet közvetlen közelről lelőtték.
Sz. Lajosnak és a Jampi becenéven ismert L. Istvánnak is van kriminális múltja. Mindketten Újpesten nőttek fel, fiatalon még saját hozzátartozóik, ismerőseik szerint is rettegésben tartották a főváros IV. kerületét, focimeccsek szurkolójaként is többször keveredtek verekedésekbe. Később az éjszakai életben váltak ismertté, kidobóemberként, portásként dolgoztak, többször indult eljárás ellenük testi sértés, garázdaság miatt. L. István aktív szerepet játszott 2007 körül a reptéri taxisháborúban is, ahol önbíráskodással gyanúsították: több – az őt alkalmazó cég szerint reptéri fuvar vállalásában illetéktelen – taxist erőszakos, fenyegető módon távolított el a drosztról.
Sz. Lajos és L. István Ronaldinho, a brazil világsztár 2019-es magyarországi látogatása során személyi testőreiként dolgoztak Fotó: Facebook
Volt rendőrökkel dolgoztak
A két újpesti gyanúsított jártas a harcművészetekben, önvédelmi sportokban. A biztonsági cég, ahol jelenleg is dolgoznak több egykori rendőrt is foglalkoztat. Az igazgatóságnak a BRFK V. kerületi rendőrkapitányságának egykori helyettes vezetője is tagja, tanácsadóként pedig a Köztársasági Őrezred volt parancsnoka és a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítésekért felelős, azóta a testülettől leszerelt főigazgató helyettese is jelen van a cégvezetésben. Emellett a cég alkalmazottai között megtalálhatók a rendőrség különleges bevetési egységeinek korkedvezménnyel nyugdíjba került tagjai, kiképzői is. Ez lehet az oka annak, hogy a két bérgyilkosággal gyanúsított férfi és a felbujtó elfogásához a TEK műveleti egységeit kérték fel a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A kommandósok hatalmas erővel, páncélautókkal, mesterlövészekkel biztosították az akciót, már az erődemonstráció látványával is megelőzvén az intézkedés alá vont személyek ellenállását. L. Istvánt munkahelyén, a Liszt Ferenc repülőtéren fogták el, információink szerint az ottani akcióban a TEK legfelsőbb szintű vezetői is részt vettek, ami érthető a cég, illetve az alkalmazottak egykori rendőrségi kapcsolatai miatt.
Törőcsik András és Katzenbach Imre 1989-ben az MTK egyik edzésén Fotó: MTI
A két bérgyilkos ismerhette az áldozatát. Katzenbach Imre 1990-ben Görögországban is együtt játszott az újpestiek legendájával Törőcsik Andrással, barátságba kerültek, így a lila-fehérek legnagyobb sztárjaként ismert Törőcsikért rajongó Sz. Lajos és L. István is találkozhatott már a bűncselekményt megelőzően is a később megölt focistával.
Megváltozott viszonyok
Molnár Gábor adatvédelmi és biztonságtechnikai szakértő az esettel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek elmondta: nem megy ritkaságszámba, hogy egy súlyos bűncselekmény esetében évtizedek elteltével talál új tárgyi és személyi bizonyítékokat a nyomozó hatóság. Utóbbiak jelenthetnek áttörést, hiszen ezek alapján kerülhetnek elő egy adott jogsértés bizonyítékai. A szakértő szerint ennek az az oka, hogy az eltelt évek során megváltozhatnak az emberi kapcsolatok, viszonyok, kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor egy addig egy adott titkot ismerő és tartó tanú érdeke már azt kívánja, hogy a korábban elrejtegetett információkat bizonyítékokat a hatóság tudomására hozza. Ez lehet vádalku, esetleg nyilvános vagy titkos nyomravezetői díj, de olyan eset is előfordult már, hogy a tanú életvitele, gondolkodásmódja változott meg, és a lelkiismeretére hallgatva szabadult meg az őt nyomasztó titok terhétől.
A letartóztatott testőröket alkalmazó vállalkozás képviselői a Magyar Nemzet megkeresésére elmondták, munkavállalóik vagyonőri igazolvánnyal rendelkeztek. A vagyonőri igazolványt a rendőrség adta ki, a kiadás feltételeit is csak a rendőrség vizsgálhatja. Ennek értelmében, ha a rendőrség a vagyonőri igazolványt valamely személy részére kiadta, a munkáltatónak úgy kell tekinteni, hogy a munkavállaló a rendőrség által elvégzett ellenőrzésen kétségtelenül megfelelt, a munkáltató további körülményeket nem vizsgálhat. Tudomásul vették, hogy a két testőr büntetőeljárás terheltje lett, a cég készen áll arra, hogy a rendőrség munkáját segítse a nyomozás során.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Jelenleg nincsenek kommentek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!