Túszejtés Soroksáron, brutális erővel vonult ki a TEK + videó
Bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy férfi egy családi házba Soroksáron.
Bozótvágó késsel fenyegetőzve, kislányával zárkózott be egy férfi egy családi házba Soroksáron.
Két éven belül két gyógyszerhamisító bűnbandát is felépített egy berettyóújfalui férfi.
Egy lapunknak nyilatkozó ügyvéd arról is beszélt, hogy mit lehet ilyen esetekben tenni.
Volt rendőri vezetők által felügyelt biztonsági cégnél dolgoztak a világsztárokat védő gyanúsítottak.
Hatmilliárd forintos a költségvetésnek okozott kár, hatvan gyanúsítottja van a csalássorozatnak.
Tilalmi időszakban, tiltott területen, tiltott eszközöket használtak a jogsértő sportvadászok.
Végrehajtandó börtönbüntetést kért a hatóság az ügyfelét zsaroló budapesti ügyvéd elleni eljárásban.
Egy 1999-ben végrehajtott alvilági leszámolás elkövetőjét fogták el a rendőrség fejvadászai.
A Terrorelhárítási Központ munkatársai földrengések mentési munkálataihoz is kaptak speciális képzést.
Németországba és Hollandiába szánták az iráni eredetű, magyar és török bűnözők által csempészett heroint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.