„Az Európai Bizottság minden egyes tagállamban vizsgálja az LMBTQI-közösség helyzetét, az uniós jogszabályok, illetve EU-finanszírozta projektek végrehajtásánál ugyanis maximálisan tiszteletben kell tartani a diszkrimináció-mentesség elvét”
– fogalmazott Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa az Európai Parlament (EP) LMBTQI-jogokkal foglalkozó munkacsoportjának tegnapi eseményén, amit a homofóbia, a transzfóbia, a bifóbia és az interfóbia elleni világnap alkalmából tartottak. A máltai baloldali politikus egyúttal üdvözölte, hogy az uniós parlament még tavasszal az LMBTQI- (
Szivárványba öltöztek
Árulkodó, a biztos a homofóbia elleni világnap alkalmából Magyaországon a Telex.hu portálon jelentetett meg véleménycikket tegnap, amelyben arra kérte a tagállamokat és azok lakosságát, hogy a civil szervezetekkel karöltve szintén álljanak be az EP kezdeményezése mögé, és „együtt valósítsák meg az LMBTQI-személyek szabadságát biztosító övezetet”. Az EU-intézmények is szivárványba öltöztek a világnap alkalmából, többek között az uniós parlament és bizottság brüsszeli épületeire is felhúzták az LMBT-lobogót.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a Twitteren osztotta meg üzenetét, miszerint az Európai Unióban mindenkinek szabadon kellene élnie és szeretnie. A Magyar Nemzet korábban cikkezett róla, hogy a bizottság kiemelt hangsúlyt fektet a gendernek munkaprogramjában: tavaly év végén épp Helena Dalli volt az, aki kilátásba helyezte az uniós források melegjogi feltételekhez való kapcsolását. Noha a biztosasszony a hétfői rendezvényen már nem ismételte meg ezen tervet, mások megtették helyette: a jelenlévő, kivétel nélkül baloldali és liberális EP-képviselők szerint egyértelmű, hogy
az EU jogállamisági eszköztárát az alapvető jogok, így az LMBT-személyek védelmére (is) kellene használni.