Július 2-ig biztosan rácsok mögött marad a terrorcselekményekre való előkészülettel gyanúsított V. Kende, miután mind a gyanúsítás miatti panaszát, mind a letartóztatását elrendelő határozat megfellebbezését elutasította az illetékes bíróság másodfokon. A Magyar Nemzet értesülése szerint a 21 éves, kecskeméti egyetemista továbbra sem vitatja a tőle lefoglalt elektronikus eszközökön, adattárolókon talált, iszlamistákkal folytatott beszélgetéseinek a tartalmát, ám a terhére rótt bűncselekményt nem ismeri el.

Fotó: Blikk/Fuszek Gábor
Az internet
sötét bugyra
A lefoglalt elektronikus eszközökön és adattárolókon ismereteink szerint több tucat iszlamista szervezet, köztük a szélsőségesen radikális terrorszervezet, az Iszlám Állam tagjaival, alsóbb szintű vezetőivel, toborzókkal folytatott eszmecseréket olvashattak előbb a Terrorelhárítási Központ (TEK) felderítői, majd a nyomozó ügyészek.
A gyanúsított a kecskeméti piarista gimnáziumban érettségizett, osztálytársai csendes, magának való fiúnak ismerték, szerintük a „légynek sem tudna ártani” típus. Nagyon jó tanuló, gond nélkül felvételizett a Budapesti Gazdasági Egyetemre, ahol tavaly március óta nagyrészt csak távoktatás zajlott, így V. Kende Kecskeméten, a családi házban gyakorlatilag minden idejét a számítógép előtt töltötte.
Az eddigi információk szerint
főleg a radikális iszlám szervezetek angol nyelvű oldalait követte, az Iszlám Állam katonáival (terroristáival) a dark web jelszóval védett oldalain is angolul kommunikált. Itt világosították fel egyebek mellett arról, hogy miből és főleg miként lehet szögekkel töltött csőbombát gyártani, amely óriási pusztítást tudna véghez vinni például a labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein a nézők között.
A fiatal fiú a kibertéren keresztül csatlakozott az Iszlám Államhoz, és azt is kifejtette az egyik chatben, hogy tömegbe hajtva szeretne meghalni. Azaz öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozott. Bár ezt és a robbantásokra való készületet is tagadja. Úgy tudjuk, védekezésének alapja, hogy „csak csevegett a világhálón”, de esze ágában sem volt merényleteket végrehajtani.
Nomen est omen
Az ügyészségi nyomozók és a TEK felderítői közben tovább nyomozzák a – korábbi hírekkel szemben nem arab, hanem – török nevet felvevő, az iszlám vallásra áttérő V. Kende kapcsolatrendszerét.

Fotó: TEK
A gyanúsított a Hüsseyin Ziyad V. (V. a magyar családi neve) nevet vette fel. Figyelemre méltó, hogy török nevet választott, hiszen Törökország szunnita. Az iszlám világ 85 százaléka szunnita, tíz százalék siíta.