Dzsihadistákat toborzó fodrászt utasítottak ki az európai országból
A marokkói férfit néhány éve el is ítélték, miután szalonjában és otthonában is katonákat toborzott elsősorban az Iszlám Állam számára.
A marokkói férfit néhány éve el is ítélték, miután szalonjában és otthonában is katonákat toborzott elsősorban az Iszlám Állam számára.

A flandriai Antwerpen már korábban is a nemzetközi iszlamizmus egyik európai bázisa volt.

Figyelemre méltó, hogy az iszlamista kecskeméti fiú szunnita, török nevet választott. A vahabiták befolyása alá került gyanúsított tagadja a merényletek előkészületeit.
V. Kende áttért az iszlám vallásra, arab nevet is választott magának, az Instagram-oldalát Hüsseyin Ziyad V. néven jegyzi, felesküdött az Iszlám Államra.

A szervezet zsidók meggyilkolására buzdított és üdvözölte a francia tanár, Samuel Paty brutális lefejezését is.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves támadó egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

A miniszterelnök határozottan üzent legújabb videójában.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.