Felszólították Ungár Klárát, hogy hozza nyilvánosságra a várólisták adatait Újpesten

A koronavírus-járvány okozta vészhelyzet elmúltával eljött az igazság pillanata, a választási ígéretek számonkérésének ideje. Főleg azért, mert egyre többen panaszkodnak a közösségi médiában, levelet írnak nekünk, nekem, vagy telefonon hívnak egyes szakrendelések hosszú előjegyzési ideje miatt – írta Ungár Klárának címzett nyílt levelében Nagy István, az újpesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet ügyvezetőjét arra szólították fel, hogy csökkentsék a várólistákat az intézményben, és hozzák nyilvánosságra a várólistákra vonatkozó adatokat.

2021. 06. 29. 17:00
null
Budapest, 2013. február 20. Ungár Klára, a SZEMA-Liberális Párt elnöke az ellenzéki egyeztetésen a Pallas Páholyban 2013. február 20-án. A Demokratikus Koalíció, a Haza és Haladás Egyesület, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Milla Egyesület és a Szövetségben Együtt Magyarországért az MSZP kezdeményezésére folytat tárgyalást a közjogi kérdésekrõl. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Talán észrevetted, amióta az Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft. – Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet – ügyvezetője lettél, ellentétben Kanász-Nagy Máté jogos bírálatával, a szakrendelő szakmai működésével kapcsolatban soha nem éltem kritikai észrevétellel. Annak ellenére sem, hogy kinevezéseddel szemben voltak és vannak fenntartásaim” – írta Ungár Klárának írt nyílt levelében Nagy István, az újpesti Fidesz–KDNP frakcióvezetője, aki emlékeztetett:

a 2019-es önkormányzati kampány során a baloldal aljas politikai szándékkal támadta a szakrendelő dolgozóinak, orvosainak és szakdolgozóinak munkáját.

Déri Tibor 2019-ben, még polgármesterjelöltként személyesen, névtelenül betelefonált a szakrendelőbe – amiről videófelvételt készített, és időpontot kért a valóban nehéz helyzetben lévő, szakorvoshiánnyal küzdő szemészeti szakrendelésre.

„Nyilvánvaló, hogy provokációs céllal, mert ellátásra nem volt szüksége. Miután a válaszból kiderült, hogy hosszú a várakozási idő erre a rendelésre, a videóban mindent megígért megválasztása esetére. Huszonegyedik századi egészségügyi ellátást – ami egy értelmezhetetlen politikai lózung, és a várólisták felszámolását. Most ne beszéljünk arról a hülyeségről vagy hazugságról, hogy egy kórház működtetését is megígérte az újpestieknek. Ami egyrészt nem önkormányzati feladat, másrészt tizennégymillió forintot fizetett ki az újpestieknek egy olyan szakértői anyagért, ami be is bizonyította, hogy megvalósíthatatlan az ígérete. Ezt szerintünk tudta is, ám előre megfontoltan hitegette ezzel az újpestieket. Ha nem tudta, mi előre szóltunk és ingyen megmondtuk neki, hogy ez nem lehetséges” – írta a frakcióvezető, aki szerint Újpest baloldali városvezetésének és a szakrendelő vezetésének előnyös volt a másoknak tragikus koronavírus-járvány okozta vészhelyzet. Mint írta:

ez jótékonyan elfedte a polgármester és az alpolgármesterek tehetetlenségét, felkészületlenségét és a városvezetői munkához való viszonyát.

„Egyrészt az időközben megérkező, de a mi időnkre visszavezethető kormányzati támogatásokból és a koronavírus-járvány idején keletkező többletfinanszírozásból jelentős tartalékok képződtek, ami alapot teremt a szakrendelő további fejlesztéséhez, másrészt időt nyertetek a várólisták csökkentésére.

Nem ez történt. Ennek ellenére, még politikai visszavágás céljából sem mondom, amit a főnökeid mondtak 2019 őszén, hogy drámai helyzetben van a szakrendelő és ellátatlan betegek sora várja, hogy valaki végre foglalkozzon a gyógyításukkal. Sokkal inkább megköszönöm a munkatársaid hozzáállását, hivatástudatát, a jól szervezett, erőn felül teljesített munkát, amit a koronavírus-járvány idején, elsősorban a védőoltások beadása során nyújtottak” – dicsérte az egészségügyi dolgozók munkáját Nagy István, aki hozzátette: a vészhelyzet elmúltával eljött az igazság pillanata, a választási ígéretek számonkérésének ideje.

„Főleg azért, mert egyre többen panaszkodnak a közösségi médiában, levelet írnak nekünk, nekem, vagy telefonon hívnak egyes szakrendelések hosszú előjegyzési ideje miatt. A jelzések alapján úgy tűnik, hogy a választási kampányban beígért huszonegyedik századi egészségügyi ellátás ígéretével szemben a most normális kerékvágásba visszakerülő alapellátásból beutalt betegeknek hosszú várólistákkal kell szembesülniük” – összegzett a frakcióvezető, aki inkább visszaesést lát az előző évekhez képest.

A frakcióvezető felszólította Ungár Klárát, hogy hozza nyilvánosságra az egyes szakrendelések várólistáira vonatkozó kimutatásokat az ellátásokra várakozók számával, a szakrendelésekre várható várakozási napok számával együtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.