Karitatív nyári vakáció

A hazai jótékonysági szervezetek nyáron sem feledkeznek meg sok rászoruló családról és azok gyermekeiről, különböző nyári táborokkal és programokkal várják a diákokat.

2021. 06. 17. 6:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Sokuknak ez az egyetlen nyaralási lehetőség, és nem ritka, hogy váltóruha nélkül érkeznek az egyhetes táborokba. Így a Karitász-önkéntesek nem csupán színes programokkal várják a táborlakókat, hanem igyekeznek ezekre az esetekre is felkészülni – mutattak rá. Hozzáfűzték: a saját szervezésű programok mellett a Balatonnál a Karitász segítségével 150 gyermek nyaral majd az Erzsébet-táborok résztvevői között, valamint a családos hétvégéken őszig 1044 fő kapcsolódhat ki térítésmentesen.

A Katolikus Karitász is örömmel fogadja, ha valaki támogatni kívánja a táborok megvalósulását. Az 1356-os adományvonal hívásával hívásonként ötszáz forinttal lehet hozzájárulni a szervezés költségeihez, valamint a Karitász.hu oldalon online adományozási módra is lehetőség van.

Tehetségek segítése

A Magyar Református Szeretetszolgálat érdeklődésünkre azt közölte: az idén két nyári gyermektábort szerveznek. Augusztus elején a Nyilas Misi-ösztöndíjat elnyert diákoknak rendezik meg tehetségtáborukat Dánfokon, a gyerekeket a szabadidős programokon kívül szakmai mentorok segítségével tehetségük kibontakoztatásában is tovább segítik. Augusztus második felében Budapesten szervezik meg napközis táborukat, ahol olyan 14 év alatti gyermekeket fogadnak, akik hátrányos helyzetükből fakadóan már korábban kapcsolatba kerültek a szeretetszolgálattal, legyen szó akár tanszeradomány igényléséről vagy karácsonyi kívánság teljesítéséről.

– Célunk, hogy a táborozó gyermekeknek olyan programokat tudjunk biztosítani, ahová a családjukkal nem tudnának eljutni: látogatást teszünk a fővárosi állatkertben, a fiatalok sport- és kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, de természetesen a közös strandolás sem maradhat el – emelték ki.

Hozzátették: saját szervezésű táboraikon kívül önkénteseik és munkatársaik több nyári programon is vezetnek gyermekfoglalkozásokat a nyáron, így például a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón, a berekfürdői Örökségtáborokban, valamint országszerte különböző református egyházmegyei vagy gyülekezeti táborokban, családi napokon.

Tanfolyamok

A koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsengésével a Magyar Vöröskereszt is igyekszik a lehetőségekhez képest megvalósítani a szokásos nyári programjait. A hátrányos helyzetű gyermekeknek kialakított Hétcsoda Élménytábort az idén viszont nem rendezi meg a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, helyette a tavaly kifejlesztett, foglalkoztató és készségfejlesztő eszközöket, kiadványokat és több mást tartalmazó Hétcsoda élménydobozokat fogják eljuttatni a velük kapcsolatban álló családoknak. Így a gyermekek otthoni környezetben, önállóan is átélhetik a tábor szellemiségét.

Kiemelték ugyanakkor, hogy

a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei évről évre szerveznek táborokat a velük kapcsolatban álló nélkülöző családok gyermekeinek.

A különböző időpontokban és formában megvalósuló (ottalvós vagy napközis) táborokban a gyermekek megismerkedhetnek az idén 140 éves humanitárius szervezet történetével és tevékenységeivel, így például elsősegélynyújtó, prevenciós és egészségnevelő tanfolyamokon vehetnek részt, megismerhetik az önkéntesség ­alapjait. A táborok térítésmentesek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.