Támogatja a cukorbeteg gyermekek táboroztatását a kormány
2017 óta minden diabéteszes gyermek számára adott a lehetőség – jelezte Nyitrai Zsolt.
2017 óta minden diabéteszes gyermek számára adott a lehetőség – jelezte Nyitrai Zsolt.
Nem törődtek a polgármesterek a gyerektáborok állagmegóvásával.
Az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti táborában összesen 80 általános és középiskolás korú fiatal vehetett részt.
Több ezer nehéz sorsú család gyermekeit várják táborokkal és más programokkal a vakáció hónapjai alatt.
A tanár- és tanítóképző intézmények hallgatóit is be tudják vonni a diákok nyári táboroztatásába.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon lakóihoz érkezett, akiket rendszeresen meglátogat nyaranta a zánkai Erzsébet-táborban.
Kárpát-medencei középiskolásokat táboroztat a Rákóczi Szövetség a jövő héten Sátoraljaújhelyen.
A daganatos és krónikus betegségekben szenvedő gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítványt támogatják a Bp. Honvéd férfi és női párbajtőrcsapatának tagjai.
A zánkai táborhelyen a tavalyihoz képest kétszer annyi gyermeket fogad tavasszal az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, így több mint 20 ezer tanuló táborozhat majd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Látványos képeken a hadgyakorlat.
A kontinenstorna egyik legjobb meccsén egy óriási félpályás dobás hozta meg a fordulatot.
A Nézőpont Intézet is értékelte az Európai Bizottság elnökének beszédét.
Látványos képeken a hadgyakorlat.
A kontinenstorna egyik legjobb meccsén egy óriási félpályás dobás hozta meg a fordulatot.
A Nézőpont Intézet is értékelte az Európai Bizottság elnökének beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.