A Hableány-katasztrófa áldozatainak emlékműavatásán üzenetértékű volt Csö Csong Mun, a Koreai Köztársaság külügyminiszter-helyettese kijelentése, amely szerint abban bízik, hogy gyorsan lezárulnak a bírósági eljárások – értékelte lapunknak az eseményen elhangzottakat Gulyás Krisztián, a katasztrófában életét vesztő magyar hajóskapitány családjának jogi képviselője. Az ügyvéd a katasztrófa okozásával vádolt Jurij Csaplinszkij perében sértetti képviselőként vesz részt, így testközelből látja, hogyan húzza a védelem az időt.

Fotó: Kurucz Árpád
– A katasztrófa miatt egyértelműen az azt okozó Viking Sigyn üzemeltetője, a svájci bejegyzésű Viking AG tartozik kártérítési felelősséggel. Mi sérelemdíj követelése címén fordulunk a bázeli bírósághoz, így a per elkülönül a büntetőügytől, nem kell bevárni annak jogerős végét. Tavaly a magyar jogrend szerinti fizetési meghagyást nyújtottam be a kapitány családja nevében a Viking AG, illetve biztosítója ellen Bázelban, ám elzárkóztak a fizetéstől, így most perkeresetet nyújtok be – magyarázta Gulyás Krisztián. Hozzátette: természetesen a fizetési meghagyás óta is próbáltak egyeztetni, és ő az utolsó pillanatig szeretné megragadni annak a lehetőségét, hogy meg tudjanak állapodni. Ehhez azonban az kell, hogy végre komoly ajánlattal álljanak elő. Minden, amit próbáltak, az teljes mértékben komolytalan volt – fogalmazott.

Fotó: Kurucz Árpád
Az ügyvéd pontos kárösszeget nem kívánt megnevezni, csak annyit mondott, hogy észszerű összegről van szó, ami átfedésben van a dél-koreai áldozatok hozzátartozói nevében követeltekkel és a veronai busztragédia miatt kifizetett pénzhez hasonló. Emlékezetes, hogy a Groupama Biztosító peren kívül megegyezett a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozóival, és 180 ezer svájci frankot, nagyságrendileg hatvanmillió forintot fizetett áldozatonként. A magyar ügyvédek szerint a Viking biztosítója ennek csupán a tizedét ajánlotta fel.
Gulyás Krisztián leszögezte: a Viking AG, illetve biztosítója minden erővel húzza az időt. Állítása szerint ezt neki ki is jelentették még tavaly, amikor megpróbálták rávenni, hogy Londonban, az általuk választott bíróságon adjon be kártérítési keresetet a Hableány üzemeltetője, a Panoráma Deck Kft. ellen is. Gulyás elutasította az ajánlatot. Annyit még elmondott, a Viking AG nevében eljárók azt az álláspontot sulykolják, hogy a Hableány fordult a Viking Sigyn elé, ezért a Vikingnek nincs felelőssége a történtekért.