A Hableány-katasztrófa okozásával vádolt ukrán hajóskapitány, Jurij Csaplinszkij védője látványosan időhúzásra játszik. A védelem pertaktikája már az első tárgyalási napokon kitűnt lapunk tudósítójának, napjainkra azonban már a kívülállók közül is egyre többen fogalmazzák meg, hogy a védelem egyértelműen húzza az időt. Ami annyiban érthető, hogy nem állnak valami jól a perben. Az igazságügyi szakértők szerint a Hableány kapitánya nem, de a Vikingé egy egyszerű manőverrel el tudta volna kerülni a tragédiát.
Tóth M. Gábor, Jurij Csaplinszkij, a Viking Sigyn szállodahajó megvádolt kapitányának védője legutóbb egy 43 pontból álló, elsősorban a jegyzőkönyvvezetést kritizáló dokumentumot nyújtott be a bíróságnak, és indítványozta Németh Leona bírónő kizárását az ügyből.

Fotó: Mirkó István
A Hír TV Riasztás című műsora ma esti adásában annak jár utána, kinek és hogyan hoz hasznot az időhúzás.
A múlt heti tárgyalás ismét Tóth M. Gábor és Németh Leona közötti másfél órás parázs, időnként hangos szóváltásban kicsúcsosodó vitával kezdődött. Az időhúzást Gulyás Krisztián, sértetti jogi képviselő is kifogásolta.
– Az eddigi tárgyalási napokon összesen 510 felszólalás volt, ez 14 ember között oszlott meg. Ennek a harminc százalékát tette ki csak a tisztelt bíróság. 37 százalékát a védelem, 26 százalékát a szakértők, ők voltak a középpontban, öt százalék maradt mindenki másra. [...] Csak néhány dolgot emelnék ki: vita arról, hogy a védelem covidos volt-e vagy nem, tolmács asszony volt a porondon, körbejártuk a kegyeleti jogsértést, […] a védelem vizsgáztatta a szakértőt, hogy tudja-e mi az, hogy (...itt egy idegen szakszót említett) és le tudja-e betűzni, de a nagy kedvencem […]:
tisztelt bíróság, az egész feladatom arról szól, hogy minősítsem a bíróság munkáját, ezt kellő tisztelettel teszem, de azért vagyok itt védőként.
– sorolta Gulyás Krisztián a példákat a védelem időhúzására. Gulyás az idézett utolsó mondatra még megjegyezte: – Olvasgattam én a Be-t [a Büntetőeljárásról szóló törvényt – a szerző], a 42. szakasz nagyon jól meghatározza a védő jogait és kötelezettségeit, de ilyet nem találtam.
A sértetti jogi képviselő szerint így azoknak, akiknek érdemben hozzá kellene szólni ehhez az ügyhöz, esélye sem marad.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én este ütközött neki a Hableány sétahajónak. A jármű néhány másodperc alatt az oldalára borult, majd elsüllyedt, a rajta utazó 33 fős koreai kirándulócsoport hét tagját sikerült csak élve kimenteni a Dunából. A többiek a kétfős magyar legénységgel együtt megfulladtak, egy vízbe esett negyvenéves dél-koreai nőt a mai napig nem találtak meg.