Potápi Árpád János közölte: 22 csapat jutott be a döntőbe, 11 a határon túlról, 11 Magyarországról. Kiemelte: öröm látni, hogy a fiatalság ma már egységes magyar nemzetben gondolkodik. Az elődöntők és középdöntők során a fiatalok bizonyították, hogy nagyon sokat tudnak a magyarságról, a magyar kultúráról és hagyományokról – mondta az államtitkár, aki
óriási nemzetpolitikai eredménynek nevezte, hogy a vetélkedősorozat révén a Kárpát-medencei fiatalok a koronavírus-járvány idején is együtt lehettek virtuálisan.
Hozzátette: a rengeteg résztvevő igazolja, hogy az új generációban is van igény a Kárpát-medencei magyar kultúra, történelem és néprajz megismerésére, a hagyományok továbbörökítésére.
2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának kiemelt célja, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezzen a gyerekekre és a fiatalokra, a Határtalanul program és az annak keretében megvalósuló középiskolai vetélkedő ennek kiváló eszköze – mondta Potápi Árpád János.
A nemzetpolitikai államtitkárság által szeptemberben indított online középiskolai vetélkedősorozatban a résztvevők történelmi, irodalmi, földrajzi és néprajzi feladatokban tették próbára tudásukat, amelynek
az volt a célja, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, azok hagyományait és kultúráját.
A szerdai nagydöntőbe jutott osztályok három fordulóban mérik össze tudásukat, és a zsűri elbírálja a korábban beküldött filmjeiket is. Ezeknél elsősorban a kreativitást értékelik, valamint azt, hogy mennyire tudják átadni az összetartozás érzését. A legjobban szereplő osztály egymillió forint pénzjutalmat kap, de a fődíjon kívül több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki az államtitkárság a legügyesebb versenyzők között, és a felkészítő tanárokat is díjazzák.