Továbbra is csak Málta előzi meg hazánkat a lakosság átoltottságát tekintve,

Nem jön a szegedi autógyárba tízezer filippínó
Az MCC szakértője szerint képtelenség, amivel Magyar Péter riogatott az utcai fórumán.
Továbbra is csak Málta előzi meg hazánkat a lakosság átoltottságát tekintve,
az összes többi uniós ország hazánk mögött kapott helyet a legfrissebb rangsorban
– tudatta közösségi oldalán a magyar kormány.
Mellékelték a táblázatot is, amely azt mutatja be, hogy az egyes országokban a lakosság hány százaléka kapott két oltást. E szerint
Magyarországon 5 145 484 fő már teljes védettséggel rendelkezik, vagyis a 9,7 milliós lakosság 52,67 százaléka felvette a második koronavírus elleni vakcinát is.
Ennél jobb arány csak Máltán figyelhető meg, ahol jelenleg a népesség 67,38 százaléka védett a vírus ellen.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokát Ciprus foglalja el, igaz,
jócskán lemaradva Magyarország mögött, hiszen ott a lakosság több mint fele még mindig vár a második oltásra.
Eddig a ciprusiak 45,09 százaléka tekintheti magát védettnek a fertőzéssel szemben.
Alig több mint 12 százalékos átoltottsággal Bulgária lett a sereghajtó, de nem állnak jól a finnek, a románok, a horvátok és a lettek sem: az említett országokban a lakosságnak kevesebb mint egyharmadának van teljes védettsége.
A táblázatból kiderül az is:
húsz olyan uniós tagállam van, ahol a védettség még mindig nem éri el a negyven százalékot.
Hazánkban a rendkívül sikeres járványügyi védekezés ellenére a kormány igyekszik elejét venni egy esetleges negyedik hullámnak, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éppen az e heti Kormányinfón jelentette be, hogy újabb oltási akciót hirdetnek.
E szerint a háziorvosok személyesen is felkereshetik azokat a hatvan év felettieket, akik még nem oltatták be magukat a koronavírus ellen.
A miniszter rámutatott:
Magyarország jelenleg az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból.
Hozzátette, a negyedik hullám és a koronavírus delta variánsa azokra veszélyes, akik nem oltatták be magukat. – A virológusok szerint lesz negyedik hullám, de valamennyi Magyarországon alkalmazott oltóanyag védettséget nyújt, az oltatlanok a veszélyeztetettek. Bár a brit variáns és a delta variáns is gyorsabban terjed, de ez csak azokra vonatkozik, akik nem rendelkeznek oltással – magyarázta.
Jakab Ferenc professzor, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője a minap arról is beszámolt lapunknak, hogy bár a delta variáns az oltottakat is képes megfertőzni, esetükben jóval enyhébb tünetek jelentkeznek.
Az oltottak (ha meg is fertőződnek) gyakorlatilag kórházi ápolás nélkül vészelik át a betegséget.
Tehát az biztos, ha a fertőzéstől nem is, de a betegség súlyos lefolyásától egyértelműen megvédenek minket a védőoltások – húzta alá.
Pénteki adatok szerint egyébként Magyarországon az aktív fertőzöttek száma 37 350. Kórházban 87 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
Az MCC szakértője szerint képtelenség, amivel Magyar Péter riogatott az utcai fórumán.
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Ruszin-Szendi botrányai: azonnal lépett a honvédelmi miniszter
Donald Trump nem hagyta annyiban Justin Trudeau beszólását
Erre fölkapta a fejét a világ: Szoboszlai megismételheti a legendás zsiványságát – Videó
Ferenc pápa az életéért küzd, aggasztó hírek érkeztek
Most jött a hír: Ferenc pápa elaludt
Váratlan helyről kapott csattanós megerősítést első MNB-s napján Varga Mihály
Megkéseltek egy fiatalt Pozsonyban, mert magyarul beszélt
A dubaji csoki után itt az újabb őrület: megérkezett az angyalhaj csokoládé!
Egyszerre dicséret és arculcsapás Szoboszlainak ez a Premier League-toplista
Kerkez Milos eltiltása súlyos következményekkel jár, a 80 éves bíró is lehúzta + videó
Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó
Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly
Az MCC szakértője szerint képtelenség, amivel Magyar Péter riogatott az utcai fórumán.
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Soproni Tamás DNS alapján azonosítaná be a kutyagumi tulajdonosát és annak a gazdáját.
A Tisza Párt elnökét és a párt genderaktivistáját is a testőrök mentették meg a kínos kérdésektől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.