A Gyurcsány-párt ötletét vette át a főpolgármester

Még tegnap a Demokratikus Koalíció fővárosi frakciója javaslatot nyújtott be, hogy Budapest álljon el az atlétikai vb megrendezésétől, mert a kormány az erre vonatkozó megállapodást megszegte, amikor lemondott a Diákváros felépítéséről – írta közösségi oldalára Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, aki sértődötten vette tudomásul, hogy Karácsony Gergely beelőzte.

Forrás: Facebook2021. 08. 26. 13:30
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma reggel a főpolgármester sietve be is jelentette, hogy bizony akkor így nem lesz atlétikai vb. A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel

 – írta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalán, miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy nem támogatja a 2023-as atlétikai vb megrendezését. A pártelnök nyomatékosította: szerdán a fővárosi DK-frakció javaslatot nyújtott be, hogy Budapest álljon el az atlétikai vb megrendezésétől, mert a kormány az erre vonatkozó megállapodást megszegte, amikor lemondott a Diákváros felépítéséről.

Na, meg az se baj, ha tudunk kemény döntésekhez bátorítást adni. Szóval köszönet Gy. Németh Erzsébetnek és a DK fővárosi polgármestereinek

– összegezte a pártelnök.

Karácsony Gergely nem először merít mások ötletéből, ugyanis a Diákváros projektről a Budapest Fejlesztési Központ által megrendelt látványterveket korábban fővárosi munkaként mutatta be a Facebook-oldalán. Miután lapunk felhívta a főpolgármester figyelmét arra, hogy a kampányában budapesti Nagyerdőt ígért Diákváros helyett, Karácsony a Csepeli Közpark kormányzati projektet egyszerűen átnevezte Budapesti Nagyerdőnek.

Mint megírtuk: a főpolgármester ismét a 2023-as atlétikai világbajnokságot használja fel politikai céljaira, ugyanis azt fogja javasolni a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy Budapest vonja vissza a sportesemény megrendezéséhez szükséges hozzájárulását. Karácsony reakciója előremenekülés lehet, mivel a jövő heti iskolakezdés miatt gigadugók várhatók a fővárosban

Ami viszont érdekes, hogy a kormány nem állt el a Diákváros megépítésétől, és semmilyen egyezséget nem szegett meg, ugyanis a világbajnokság rendezésének a feltétele az ötvenmilliárd forintos egészségügyi támogatás volt a fővárosi szakrendelők részére. A Fudan Egyetem létesítéséről népszavazást írnak majd ki, ami eldönti, hogy a Diákváros projekt önmagában vagy az elitegyetemmel együtt valósuljon meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.