A CÖF kezdeményezése hozzájárul a roma értelmiség összefogásához és a középosztály kiszélesítéséhez a roma közösségben – mondta Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Roma Értelmiségi Műhely létrejöttét bejelentő sajtótájékoztatóján.
– A történelmi egyházak által működtetett roma szakkollégiumok után újabb lehetőség nyílik a roma értelmiség társadalmi folyamatokban való részvételére. A Belügyminisztérium intézményeként a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) az elmúlt időszakban több termelői műhelyt is létrehozott, valamint több mint tízezer embert juttatott képzéshez – mondta a most kinevezett kormánybiztos, aki továbbra is a TEF vezetője. Hangsúlyozta, hogy a jövőben szélesíteni kívánják az ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket. Leszögezte: a kormány továbbra is elkötelezett a munkahelyteremtés mellett.
Lapunk kérdésére válaszolva Sztojka Attila elmondta:
a kormány legfőbb célja, hogy bárki, bárhol éljen ma Magyarországon, ugyanolyan lehetőségei legyenek az életben.
Az elmúlt évek bizonyították, hogy a lehetőségek adottak, hiszen a szegénységi mutatók folyamatosan javulnak, egyre több ember él bérből és fizetésből. – Mi nem kompenzálni akarunk valamit, hanem olyan országot szeretnénk, ahol a biztonság és a megélhetés mindenki számára biztosított – tette hozzá.

A kormánybiztos szerint a roma értelmiség kapocsként szolgál a roma és nem roma emberek között.
Hangsúlyozta: a cigány kultúra nem szegénységi kultúra, hanem nagyon sokrétű értéket rejt magában.
– Mind a művészetben, a képzésben, a szakmunkában és az értelmiségi közegben egyaránt az értékeket szeretnénk felszínre hozni, hogy a cigány származás ne a sztereotípiákat hozza elő a többség gondolkodásában – mutatott rá.
A vidéki értelmiség helyben maradásáról Sztojka Attila úgy fogalmazott: annak köszönhetően, hogy Magyarország gazdaságilag stabil lábakon áll, elindult a különböző szektorok bérkülönbségének csökkenése, a vidéki életmód pedig felértékelődött. – Nyilvánvaló, hogy vannak olyan térségek és települések, ahol az életszínvonal elmarad az országos átlagtól, azonban a kormány ezzel kapcsolatban is több intézkedést tett. Ebben lehet szerepe a roma értelmiségnek is – fogalmazott.