Kihasználatlan munkaerőt jelent a cigányság Magyarországon
Uniós szinten jól állunk, a roma férfiak több mint nyolcvan százaléka dolgozik itthon, de az országon belül még van feladat.
Uniós szinten jól állunk, a roma férfiak több mint nyolcvan százaléka dolgozik itthon, de az országon belül még van feladat.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára elmondta, hogy a DK elnökének semmi sem drága, ha a hatalom megtartásáról vagy visszaszerzéséről van szó.

A kormánybiztos élesen kikelt a Jobbikból Gyurcsányékhoz igazolt Varga Ferenc ellen.

Péli Tamás művészetét bemutató tárlat látható a Bálnában

Az Orbán-kormány valódi eredményeket mutathat fel a romák felzárkóztatásában, ellentétben a bukott baloldallal.

Sztojka Attila szerint, ahol a balliberális oldal megjelenik, ott előbb-utóbb botrány tör ki.

„2010 előtt segélyalapú szociálpolitika tartotta passzivitásban a rászorulókat, az elmúlt évtizedben a felzárkózáson, a részvételen volt a hangsúly.”

Az április 3-i voksolás tétje az volt, hogy a romák ügye zsákutcába jut, vagy folytatódik a 2010-ben elindult fejlődés.

A pályázatok közel 80 százaléka volt eredményes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt a legsikeresebb.

A társadalmi felzárkóztatást képzésekkel és munkahelyteremtéssel egyaránt támogatja a kormány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Annyira ittasak voltak, hogy nem is tudták, mit hoztak el.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

Hungary's prime minister also took questions from participants at the anti-war rally.

A Liverpool szombati bajnokija előtt sokáig kell visszamenni az időben elrontott Szoboszlai-tizenegyesig.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.